Négy éve húzódik Tommyboy válása

Négy éve húzódik Tommyboy válása

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 07. 11:00
<p>Gyors szakításban reménykedett Tamás, de a válás lassan hosszabb lesz, mint a házasság volt.</p>
HG

Negyedik éve nem tud elválni volt feleségétől a Tommyboy néven ismert Könyves Tamás. A ValóVi­lág 3. szériájának játékosa a procedúra kezdetén még azt gondolta, a szakítás után egy évvel pontot lehet tenni az ügyre. Ebben tévedett, mert azóta sem tudnak az anyagiakon megegyezni. Pedig Tamás eleinte nagyon bizakodó volt. Az egyik bírósági tárgyalásra még ajándékot is vitt Anettnek, akkor ugyanis úgy nézett ki, hamar rendezik nézet­eltéréseiket. Ez nem jött össze, amikor a bíróságon találkoztak, szinte nem is szóltak egymáshoz. Most már csak abban lehet re­ménykedni, hogy válásuk nem fog addig tartani, mint a házasságuk.

A házaspár boldogsága hat évig zavartalan volt. Míg Anett külföldön táncolt, addig Tommyboy itthon intézte a vállalkozásukkal kapcsolatos ügyeket. Gyönyörű lakást rendeztek be maguknak, de épp, mire minden meglett, hat év után szakítottak. 

– A legutóbbi tárgyalás nemrég volt, már jobban viselem, mint az elején – mondta a Borsnak Tom­myboy, aki azóta megtalálta a számítását. Marketinges lett egy pizzáscégnél, és a magánélete is rendeződött.

– Amikor még tapasztalatlanabb voltam, mindig gyomorgörccsel mentem a bíróságra! Azóta szerencsére ez megszűnt, és egyre bizakodóbban veszek részt a tárgyalásokon. Szerintem nem létezik olyan válóper, ahol ne tudnának a felek, természetesen a bíróság segítségével és az ügyvédeink támogatásával valamiféle közös nevezőre jutni. Azért vagyok optimista, mert tárgyalásról tárgyalásra ehhez közelítünk.

Könyves Tamásnak a korábban erotikus filmekben is szereplő táncoslánnyal a hat év alatt megszerzett közös vagyon elosztásában kell továbbra is megegyeznie. A szakítás után Anett azt állította, férjének sok pénzt küldött haza euróban, Tommyboy viszont azért volt dühös, mert szerinte Anett megcsalta őt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.