Ki ne emlékezne a Barátok köztben gyakran feltűnő kedves kutyaszereplőre, Bercire? Talán kevesen tudják, de ő a sorozat akkori producere, Kalamár Tamás kutyája volt. Bár Berci már az örök vadászmezőkön szaladgál, a sikerkovács életében újra megjelent egy bűbájos négylábú, Dandy, az örökmozgó retriever, akit a tévénézők is megismerhetnek az Oltári csajok című sorozatból.
– Ahol kutya és gyerek van, ott magas a cukisági faktor, nem csoda, hogy Dandy feltűnése a stábot is teljesen elvarázsolta – mesélte Kalamár. – Mindenki az első pillanatban rákattant, néha alig tudtunk vele forgatni, mert helyette inkább gyömöszölni, simogatni akarták. Mondjuk, a nyitójelenetnél maga Dandy nehezítette meg a dolgunkat, ugyanis annyira izgett-mozgott, hogy gyorsan föl kellett vennünk, ahogy az ajándékdobozból előbújik.
Dandyt a szerepe szerint Márk gyermekének, Noéminek adja ajándékba a hajóútról hazatérő édesanyja. Az anyukát az X-Faktorból ismert énekesnő, Danics Dóra alakítja, aki testhezálló módon a sorozatban is egy Bianca nevű énekesnőt játszik. „Vigaszdíjként” adja a kiskutyát a lányának, mert ideiglenesen eltűnt az életéből és az addig sosem látott édesapja gondjaira bízta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.