Celeb

Michael Jackson eddig eltitkolt féltestvére most felfedte az apjuk mocskos titkait

Bors

2018. február 17. szombat 19:30

Tizenhárom évvel Michael Jackson halála után döntött úgy JohVonnie Jackson, hogy előáll, és világgá kürtöli létezését. A ma már 43 éves nő nem más, mint a legendás énekes féltestvére, apja, Joe Jackson törvénytelen gyermeke, akit a kegyetlen családfő évtizedeken át titkolt felesége, kilenc házasságból született gyermeke, és a világ elől. Jacko 16 éves volt, amikor JohVonnie megszületett apja titkos kapcsolatából, és csak felnőttként ismerhette meg, miután szülei szétváltak. JohVonnie Jackson most könyvet írt Fattyú gyermek címmel, amelyben apjához, a szigorúságáról és kegyetlenkedéseiről híres Jackson papához fűződő, ellentmondásos kapcsolatáról vall.

Joe Jackson a hetvenes években ismerte meg egy karácsonyi partin Cheryl Terrelt, aki húsz évvel volt fiatalabb nála. JohVonnie elmondása szerint titkárnőként dolgozó édesanyja nem akarta a viszonyt, nem tetszett neki Joe túlságosan, zavarta, hogy házas, és hogy hírneve miatt bujkálniuk kell. De Jackson papa nem adta fel, addig udvarolt Cherylnek, míg az beadta a derekát. A nő hamar teherbe esett, és 1974-ben megszületett JohVonnie, két nappal Michael Jackson 16. születésnapja után.

Cheryl arra számított, hogy a véletlenül becsúszott szerelemgyerek elrettenti majd Joe Jacksont, de a férfi meglepő módon kitartott mellette. Házat vett neki Encinóban, alig öt kilométernyire a családi otthontól, ahol Katherine-nel és törvényes gyerekeivel élt. Rendszeresen látogatta második családját, ajándékokkal halmozta el törvénytelen kislányát, hétvégi kirándulásokra, nyaralásokra vitte titkos szeretteit.

– Nem volt könnyű az életünk, mert nem tudhatott rólunk senki – mondta JohVonnie a DailyMailnek adott interjúban. – Nem vásárolhattunk a közeli boltokban, ha moziba mentünk apuval, kilométereket kellett utazni, az utcára sosem léphettünk ki együtt. Nem lehettek barátaim, nem jöhetett hozzánk látogatóba senki. Mikor erre panaszkodtam, apu elvitt egy kutyamenhelyre, ahonnan elhoztunk két kölyökkutyát. Azt mondta: Nesze, ők a barátaid, játssz velük.

Ám Joe titkos családjánál sem hazudtolta meg valódi természetét. Az uralkodni vágyás, a kegyetlenkedésre való hajlam JohVonnie esetében is kiütközött rajta. Fiait rendszeresen verte, amivel szabályosan kérkedett JohVonnie és anyja előtt, részletesen elmesélve nekik, miként büntette meg „lusta, fegyelmezetlen kölykeit”, akiket csak eszköznek tartott saját meggazdagodásához, érvényesüléséhez. Michael és bátyjai a Jackson Five-val addigra már milliókat kerestek neki, és lassan önálló karrierbe kezdtek, de valójában sosem menekülhettek Joe papa bántalmazó hatalma alól.

JohVonnie akkor találkozhatott először féltestvéreivel, amikor Joe és Katherine különváltak, az apa pedig bevallotta volt asszonyának, hogy 25 éven át kettős életet élt. Csak remélhette, hogy asszonyainak nem jár el a szája, de csodával határos módon se Katherine, se Cheryn nem árulta el őt soha.

– Apám rettegett, hogy kiderül a titka, hogy valaki lefotóz minket együtt, vagy anyám elárulja, kinek a lánya vagyok, és akkor bekerül az újságokba – mondta JohVonnie, aki úgy érzi, 43 év épp elég volt a titkos életből. Bár sokat szenvedett, valójában szereti az apját, akit rendszeresen látogat Las Vegas-i otthonában.

További cikkek

BOTRÁNY

Edina és új szerelme – Titokban randiztak egy wellness hotelben

Szexi

Milliókat keresek a meztelenkedéssel, és édesanyám a legnagyobb rajongóm!

Ez is érdekelhet

mindmegette.hu

10 isteni szalagos farsangi fánk recept, ha nincs meg a nagyié!

origo.hu

Ezek a világ legfényűzőbb börtönei - galéria

origo.hu

Nem tűnik fenevadnak a GeForce GT 1010

vg.hu

Gigafelvásárlást hajt végre a Microsoft

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: 24 év után jutottak ki, pont nélkül zártak – lemondott a kapitány

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Hollandia az utolsó továbbjutó, a 15. helyen zártunk

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Nincs szégyenkeznivalónk, elégedettek lehetünk az elmúlt két és fél évvel – Gulyás István

origo.hu

Sávot váltott a BMW-s az M1-M7-esen, a vétlen autós a betonterelőkön csattant - videó