A Dal történetében talán még soha nem fordult elő, hogy egy versenyző annyira megsértődjön, hogy nyomdafestéket nem tűrő módon viselkedjen. Amikor szombat este a Megasztárból megismert Tolvai Reni elénekelte a Crack My Code című dalt és Schell Judit elsőként a zsűriből elmondta róla a véleményét, még senki sem gondolta volna, hogy az apró termetű énekesnő ennnyire kifordul önmagából.
– Kicsit olyan, mint amikor a farsangon nem tudtam eldönteni, hogy minek öltözzek, amerikai popsztárnak, távol-keleti gésának, vagy rizsszedő asszonynak. Tehát ebben volt Amerika, Távol-Kelet, de nem találom benne a Magyarország dalát. Nagyon sokat akartunk, lehet, hogy ennek a dalnak nem itt van a helye – kezdte a színésznő, aki egy kisebb köhögőroham után, Reni tánctudását minősítette.
– Meg még azt is hozzátenném, hogy a színpadi mozgással nagyon óvatosan kell bánni. Ez olyan mint egy jó ruha, ki kell emelni azokat a részeket, amik előnyösek, és el kell takarni, azokat amik nem annyira. Egy picit jobban rád kellene szabni ezeket a megmozdulásokat – vélekedett Schell Judit, aki az éles kritika ellenére nyolc pontra értékelte Reni előadását. De a közönségnek, Both Mikinek, és Mező Misinek sem lett a kedvence a produkció, szóhoz ugyan nem jutottak, de véleményüket csekély 7 ponttal érzékeltették.
A nagyváradi énekesnő a színpadon csak mosolygott, de a színfalak mögött korántsem volt ennyire boldog. Kiesése után elviharzott az MTVA stúdiójából, és egyetlen médiumnak sem adott interjút. Később, közösségi oldalán adott hangot dühének, és A Dal felvételéből kivágta Schell Judit köhögőrohamát, és bosszúból megosztotta azt az Instagramján.
A videó alatt rögtön megjelentek a kommentelők, akik nem voltak túl együtt érzőek az énekesnővel, „Jól kiejtettek”, „Fáj mi?” „Elhiszem, hogy rosszulesett, de szerintem ez a viselkedés nem méltó hozzád” - írták Reni posztja alá, akit ezzel csak még jobban felbőszítettek, és káromkodni kezdett.
„Ha „fuck me” van akkor „fuck you back” - azaz, ha én ba***am meg, akkor te is ba** meg! - írta Reni, aki nem sokkal ezután, rejtélyes okokból, de törölte a posztját. Valószínűleg miután lenyugodott, elszégyellte magát, és jobb belátásra tért. Rosszabb esetben menedzsmentje jelezte az énekesnőnek, hogy törölje a videót, és a szitkozódó kommentjét. Mindenesetre egy biztos, Tolvai Reni ezután elérhetetlen lett. A Bors többször is kereste telefonon, cikkünk megjelenéséig sikertelenül. Sőt, menedzsmentje is azt közölte lapunk munkatársával, hogy nekik sem vette fel a telefont egész nap.
Lapunk megkereste Závodi Marcit, A Dal tavalyi indulóját, aki idén Reni versenydalát hangszerelte.
– Nem feltétlen értettem egyet azzal, amit Judit mondott. Szerintem Reni mindent beleadott, és profi produkció volt. Abban viszont igaza van a zsűrinek, hogy nem feltétlen A Dalba illő előadás volt – kezdte Marci. – Nem ismerem a művésznőt, lehet volt köztük valami összetűzés, de a kettőjük konfliktusa nem rám tartozik. Mindenkinek szíve joga, hogy mit kezd a véleményével, én személy szerint nem írnék ki semmit – tette hozzá az ifjú zenész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.