Gregorék hallgatnak otthon egymás színpadi hibáiról

Gregorék hallgatnak otthon egymás színpadi hibáiról

szerep
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 22. 10:00
Híres Gabriella

Egy darabban játszanak, de a rendező nem osztott közös jelenetet Gregor Bernadettre és férjére, Szarvas Attilára – pedig az utóbbi két szerepet is játszik Herczeg Ferenc Bizánc című színművében. A házasok nem bánkódnak azon, hogy a színpadon szétválasztották őket, mert amúgy sem szeretik, ha a magánéletük és a hivatásuk összekeveredik. A külön töltött időt a szünetben pedig bepótolták.

Bizánc

Az Új Színház házaspárja Herczeg Ferenc egyik legtöbbet játszott történelmi színművében játszik együtt. A darabban a keleti keresztény birodalom és annak központja, Konstantinápoly összeomlik, feladja a küzdelmet a mohamedán haderővel szemben.

– A színpadon sosem számítunk házaspárnak. Ott mindenki teszi a maga dolgát. A szünetben persze más a helyzet, akkor lazítunk – mondta a színmű főpróbáján lapunknak Gregor Bernadett, hozzátéve, annak kifejezetten örülnek, hogy egyszerre mehetnek munkába és onnan haza.

A magánéletükben teljes az összhang közöttük, és ezt a színházban is féltve őrzik: egymás esetleges szakmai hibáit nemhogy a színpadon, de otthon sem be­szélik meg.

– Már sokat játszottunk együtt, például a Nagyvizitben, a Titkok a hálószobából című darabban, tehát munka szempontjából is összecsiszolódtunk. A hibákat szándékosan nem beszéljük meg, csak akkor, ha a másik megkérdi. Akkor el szoktuk mondani a véleményünket. Én azt gondolom, hogy miden darabnak van egy rendezője, ez az ő feladata.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.