Drámai szerepben tért volna vissza az Argo Tysonja

Drámai szerepben tért volna vissza az Argo Tysonja

elhunyt
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 08. 07:30
Bors

Ki akart törni az Argo Tysonja miatt ráragadt rosszfiú-szerepből, ezért vállalta el a Múló pillanatok című kisfilm főszerepét a közelmúltban hirtelen elhunyt Kiss József. Noha a forgatás még nem zárult le, a Blikk úgy tudja, befejezik a filmet.

"A filmben Józsi egy apát alakított, akit elhagy a felesége. Ő is egyedül élt, már az a kedvese sem volt meg, akivel a válása után összejött, de a gyerekeivel, a két fiával nagyon jó viszonyban volt, szinte csak nekik élt. Talán ezért is szerette nagyon ezt a szerepet. Rögtön elvállalta, mert amikor először találkoztunk, azt mondtam neki, hogy én nem Tysont akarom" - mesélte a lapnak a rendező, Gulyás Antal a drámai szerep kapcsán, hozzátéve: a filmből már csak egyetlen leforgatott jelenet hiányzik, a kész művet pedig egy emlékesten szeretné először levetíteni.

A film másik főszereplőjét, Bicskey Zsófia Annát egyébként maga Kiss ajánlotta be a szerepre. A színésznő az Argo 2 bemutatója előtt elhunyt Bicskey Lukács lánya. "Józsinak szívügye volt ez a film, élvezte ezt a forgatást, meg akarta mutatni, mennyi minden van benne" - árulta el Anna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.