Celeb

Családja tartja fiatalon Szerednyey Bélát

Bors

Létrehozva: 2018.02.24.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Nemrég még a kamasz Emődi Tamás szerepében taxizott a Lindában, most meg a Hatalmas Aphrodité tapsrendjében a színpadon köszöntik a 60. születésnapján. Egyetértünk Tóth Enikővel, aki ekképpen kezdte a köszöntést: „Hogy múlt el ennyi év, ilyen gyorsan? Együtt voltunk főiskolások, azóta, hetvenhét óta ismerjük egymást. Próbáltunk, játszottunk, boldogok voltunk, zajlott az életünk. Béla, nekem te több vagy, mint egy volt osztálytárs, színészkolléga. Benne vagy az életem­ben, én téged nagyon szeretlek. Kívánok neked nagyon boldog születésnapot, egészséget, boldogságot és még nagyon sok igazán jó szerepet. Isten éltessen sokáig!”

– Úgy legyen, ámen! – mosolyodott el meghatottan Béla, majd megmutatta, mit kapott ajándékba.  – Hajós étkészletet, aminek minden darabja mű­anyag és tapadókorongos, vagyis nem csúszik el. Komoly szerkezet! Tavasszal megpróbáljuk Barabás Kiss Zolival vízre tenni az új hajónkat, aztán le-le me­gyek két-három napokra. Többre nem tudok, mert egész nyáron játszunk. Boldog vagyok, igen! A hatvan mindenképpen mérföldkő. Azt mondják, hogy ko­moly évszám, mert innentől kezdődik a hátralévő életem! – mondta nevetve a Borsnak Szerednyey.

Harminc éve páratlan páros

Harminc éve páratlan páros 1958. február 22-én született, 1981-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, azóta – vagyis 36 éve – a Madách Színház tagja. Több rekord is fűződik a nevéhez: ő alakította a legtöbbször Micsel Rumlit a Macskákban, illetve a bemutató óta főszereplője a Páratlan párosnak, amely 1985 óta van műsoron és több mint 900-szor játszották. Jelenleg 11 darabban szerepel a Madáchban.

– Nagyon jól néz ki, én is azt mondom – veszi át a szót Béla felesége, Szilvi. – Hogy mi a titok? Jól tartom! – neveti el magát a csinos asszony, aki ismert cukrász.

– Csinálok egészséges süteményeket is, de őt ez nem zavarja, mindent eszik! Jöhet a cukros cukorral, a csoki csokival. Szilvinek könnyes lett a szeme, amikor a férje a köszönőbeszédében róla beszélt és azt mondta: „Itt van a lányom.”

– Amennyire a Béla elfogadja az én gyerekeimet, annyira fo­gadják el a gyerekeim is őt. Ez nagyon jó érzés. Ő egy tündér! Annyira családcentrikus, ez neki nagyon hiányzott. Boldogok va­gyunk! Látszik, hogy jól érzi magát családban. Azt mondta, sokkal jobban örül, hogy vannak gyerekei, mintha nem lennének. Teljes család lettünk, két gyerekkel, két kutyával, és már cica is van! Szerintem ez tartja fiatalon, mondtam is neki, ha kérdezik, nyugodtan mondja, hogy ötvenéves.   

Sasvári varratmentes

Januárban egy lovas balesetben tört szilánkosra Sasvári Sándor arccsontja, aki mára szinte teljesen felépült, Béla barátját is felköszönthette. – Remekül vagyok, ma vették ki az utolsó varratot. Még pár hét, és százszázalékos leszek – mondta csütörtök este a színművész, miközben tüzetesen szemügyre vettük az arcát, és nyomát sem láttuk a sérülésének. – Pedig volt a szemem alatt, a szemöldökömnél, és itt belül az arcomon egy, és a számban egy – mutatta. – Egy pici duzzanat még van, de kenegetem, és napról, napra jobb. Múlt héten Egerben már lejátszottam két Zrínyi-előadást, ami az egyik legnehezebb szerepem a pályafutásom során. De tökéletesen el tudtam énekelni, óriási siker volt. Holnap pedig lovas fellépésem lesz!
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek