Celeb

A családjának nem főz A Konyhafőnök zsűritagja

kbv

Létrehozva: 2018.02.25.

<p>Európától Ázsiáig számos étteremben főzött, majd a sanghaji Taian Table séfjeként sikerült elnyernie és megtartania a Michelin-csillagot. Rokonai azonban nem élvezhetik Rácz Jenő fogásait.</p>

Kamaszkora óta főz, a szakközépiskolában is ezt tanulta, mégis csak később jött rá Rácz Jenő, hogy valóban a konyhában a helye. A Konyhafőnök ítészei között Sárközi Ákost váltó séf aztán annyira megszerette a fakanálforgatás művészetét, hogy a konyhában ragadt, és később kiérdemelte a szakma legrangosabb elismerését, a Michelin-csillagot.

– Nincs szakács a felmenőim között. Édesanyám nagyon jól főz, úgy hat­éves koromtól ott ültem a konyhapulton, és figyeltem, mit csinál, majd én is besegítettem. Arra nem emlékszem pontosan, mit főztem először, de arra igen, hogy segítettem rántott húst panírozni. Édesapám remek hobbiszakács, tőle örököltem a kreativitást, ő inspirált igazán, míg édesanyámtól a technikai hátteret kaptam – mesélte a séf, aki a szakközépiskola után nem sokkal a nyakába vette a világot, hogy még többet tanulhasson. Az elért sikerek ellenére még ma is azt gondolja, hogy a főzés is olyan szakma, amit az ember holtig tanul.

Jobbak a férfiak?

Bár még mindig meglepődünk azon, ha egy férfi áll a tűzhely mellett, mégis ők a sikeresebbek a versenyeken.

– Nem állítom, hogy jobban főznek a férfiak. Sőt nagyon sok nő van, aki remekül zsonglőrködik az ízekkel, de tény, hogy a gasztronómiában elsősorban híres férfiakat ismerünk. Szerintem ennek az az oka, hogy a konyha nagyon kemény terep, nehéz fizikai munka, amihez a férfiakra jellemző teherbírás szükséges – mondta Rácz Jenő.

Miközben szerte a világon ismerik a nevét és ínycsiklandó ételeit, ezekből épp a családtagjainak jut a legritkábban.

– Naponta tizenhárom-tizenhat órát töltök a konyhán, ez kielégíti a főzés iránti szenvedélyemet, otthon csak elvétve vagy egyáltalán nem gyakorlom ezt a tevékenységet. Mivel a családomtól távol élek, ritkán találkozunk. Ilyenkor inkább olyan elfoglaltságokat keresünk, amiket együtt csinálhatunk, hogy minél több időt tudjunk egymás társaságában tölteni – magyarázta Rácz Jenő.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek