Celeb

Újabb dalt nyúltak le az Omegától

Bors

Létrehozva: 2018.01.09.

Amerikai sorozatban szólal meg az Addig élj!

Forrás: MTI

Sajátos karriert futnak be a tengerentúlon az Omega együttes dalai. Anélkül válnak ismertté, hogy Benkő Lászlóék kitennék a lábukat Európából, vagy akár csak a kisujjukat is mozdítanák az amerikai siker érdekében. Mi több, csak utólag szereznek tudomást arról, hogy számaik rendszeresen felcsendülnek az Egyesült Államokban. Az Omega slágereit ugyanis egyszerűen lenyúlják.

Az első eset már közismert: Kanye West 2013-ban, a New Slaves című dalában engedély nélkül felhasználta a Gyöngyhajú lányt. Nemrégiben egy másik Omega-nótát „vettek kölcsön” amerikai alkotók: egy hollywoodi sci-fi vígjátéksorozat, a Future Man főcímzenéje lett az Addig élj! című sláger angol változata úgy, ahogy Kóborék a hetvenes években felvették. A sorozat egyik producere és egyik rendezője a 40 éves szűz és még sok más vígjáték sztárja, Seth Rogen, főszereplője pedig az Éhezők viadalával világhírnevet szerzett Josh Hutcherson. 

Az Omega tagjai vegyes érzelmekkel fogadták a hírt: egyszerre bosszúsak és büszkék. 

– A nyáron hívták fel a figyelmemet, egy rajongó szólt, hogy az Omega dala az egyik legmenőbb amerikai sorozat főcímzenéjében hallható – mondta a Borsnak Kóbor János. – Na­gyon meglepődtem, bár a Gyöngyhajú lány korábbi esete után már nem is annyira. Letöltöttem a film előzetesét, és tényleg az Addig élj! azaz, a Live as long as ment alatta. A Volt egyszer egy Vadkelet koncert és turné miatt azonban csak most tudunk ezzel foglalkozni. 

Bár a magyar zenészek nem hagyják szó nélkül az esetet, nem akarnak szövevényes jogi vitákba bonyolódni. 

– Egy Amerikában élő zenei szakembert kértünk fel, derítse ki a részleteket. Igazából nem tekintjük lopásnak, inkább büszkék vagyunk, hogy sikeresek a dalaink külföldön. Most még inkább aktuális lesz egy amerikai turné. Régóta hívnak minket, de eddig nem vállaltuk. Most már igen – mondta la­punknak Kóbor. – Az Omegának négy lemeze jelent meg egyébként angolul, így előfordulhat ilyesmi. A legutóbbi, a Volt egyszer egy Vadkelet is, egy dal kivételével angolul szól. De ilyen esetben mindig tájékoztatni kell a szerzőket.

Bornai Tiboréktól is loptak

Hasonlóképp járt a KFT szerzője, billentyűs-énekese, Bornai Tibor, és szerzőtársa, Jamie Winchester is. A Baba Yaga számára írt dalukat orosz filmesek nyúlták le.

"...az egész Baba Yagát szanaszét lopták már, Dráninak ez a dala 40(!) hétig vezette az orosz slágerlistát, egy olyan film főcímdalaként, amely alá másnak a nevét írták… Oroszországból még egyetlen kopejka jogdíj sem érkezett.  Minimum dühítő!

Legalább ti tudjátok: ez itt nem a Baba Yaga zenekar, az itt látható Karagod zenekar csak megpróbál úgy tenni!" – írta Facebook-oldalára Bornai Eszter, a zenész párja.

Kanye West a lengyelektől hallotta

Azt egyelőre nem tudni, hogy jutott el az Addig élj! az amerikai filmesekhez, de azt igen, hogy a Gyöngyhajú lány miként jutott Kanye West fülébe.

– Azt már sikerült megtudnom, hogy Kanye West a Gyöngyhajú lányt egy lengyel étteremben hallotta meg. Ami nem csoda, arrafelé nagy koncerteket adunk manapság is – mondta el a Borsnak Kóbor János.

Amikor kiderült, hogy Kanye West használta a Gyöngyhajú lányt, arról az egész világsajtó beszámolt. Végül sikerült peren kívül megegyezni: a dúsgazdag rapper 29 millió forintot fizetett a szerzőknek – Presser Gábornak és Adamis Annának –, valamint az előadóknak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról