Sokáig szerencsétlen volt a szerelemben, aztán hirtelen mégis fia született Szilveszter gazdának – írta meg elsőként a Bors. Az RTL Klub hőse azonban tagadta, bármi köze lenne a bébihez, aki a Vezsenyben élő Katitól született tavaly szeptemberben. Nem túl gáláns eljárás, de Medvegy Szilveszter először tagadott mindent, majd azt mondta lapunknak, ha lesz apasági teszt, és azon bebizonyosodik, hogy ő a vér szerinti, vállalja a babát. Nos, a DNS teszt el is készült, ami bizonyította: valóban ő az apa.
Ahhoz képest, hogy ilyen nehezen indult apa és fia kapcsolata, Szilveszter ma már büszkén mutogatja gyermekét a nagyvilágnak. A gazda a Fókusz kameráinak mutatta meg először a bébit, és az is kiderült, a baba édesanyjával összeköltöztek, így legalább jelen van a kicsi életében, akit a nevére is vett. Szeptember óta tisztába ugyan még nem tette a fiát – az ugyanis szerinte női munka –, de Kata szerint mindenben segít. Szilveszter azt is elmondta, hogy talán egyszer, immár rendes körülmények között még bővülhet is a család. Szerinte elfér a farmon akár 10 gyerek is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.