Négy első randijuk volt Schobert Norbiéknak

Négy első randijuk volt Schobert Norbiéknak

első randi
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 04. 04:20
Négyféle változat is született Norbi és Réka első randijának történetére. Kiderítettük: a harmadik az igaz.
G. Sz.

Rubint Réka és Schobert Norbi kapcsolata már a kezdetek kezdete óta ki van téve a támadásoknak. Egyesek szerint Norbi csak érdekből csábította magához Rékát. Egy internetes blogoldal szerint Réka és Norbi az elmúlt években az első randevújukról többször is teljesen máshogy számolt be. Egyszer Norbi egy visegrádi hotelt említett meg az első randi helyszíneként, míg Réka egy budapesti éttermet jelölt meg, de az interneten Szent­endréről és a mexikói Cancúnról is olvashattunk.

Az ügyben az egyik illetékest, magát Schobert Norbit kértük meg, hogy tisztázza, több mint 15 évvel ezelőtt hol próbálta meg először elcsábítani három gyermekének édesanyját.

– Az első randink Rékával? Így hirtelen fogalmam sincs, kicsit emlékeznem kell. Mi számít első randinak? Hiszen mielőtt összejöttünk, már többször is randiztunk egymással – kezdte a Borsnak Norbi, majd hirtelen felsejlettek benne az emlékek.

Háború az orvossal

Patay Gábor orvos tavaly több nyílt levélben is kritizálta az ismert fitneszguru évek óta építgetett táplálkozási reformját. Becsületet is sértő, valótlan állításai miatt Norbi személyiségi jogi pert indított ellene, és 1,5 millió forint sérelemdíj mellett helyreigazítási közzététel költségeként további 959 ezer forintot követel tőle kártérítésként.

– Az első randink kinn volt Szentendrén a Ha­tárcsárdában. Még utána sem történt semmi, de az első magán- és nem munkajellegű találkozónk ott volt Szentendrén. Az egyik kedvenc vi­segrádi hotelünkben volt az első közös ro­mantikus hétvégénk, és kétszer is itt kér­tem meg a kezét – mondta Norbi a Borsnak.

Ez persze már 2001-ben történt, ismeretségük azonban ko­rábbra nyúlik vissza. A fitneszguru 1999-ben környékezte meg először Rékát, akkor még munkaügyben.

– Norbi felkérését csupán egynek tartottam a sok közül, és, hogy őszinte legyek, talán fel sem fogtam a jelentőségét. Azt gondoltam, biztos csajozni akar, miért pont én kellenék abba a videóba – idézte fel emlékeit Réka az Egyedül nem megy, avagy minden sikeres férfi mögött egy nő áll cí­mű interjúkötetben.

Két évre rá végül mégis elment Norbival egy gyerekeknek szervezett roadshow-ra, és kapcsolatuk innentől már egy másik szintre emelkedett, hiszen állítása szerint amikor három napig szinte össze voltak zárva a fitneszguruval, bebizonyosodott, hogy nagyon nagy közöttünk az összhang. A későbbi randikból aztán szerelem, majd házasság kerekedett, amit há­rom közös gyermekkel koronáztak meg. Norbi azóta sem érti, hogy miért tá­mad­­ják a kapcsolatukat, az együtt eltöltött idő őket igazolja.

A négy első randi:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.