Megdöbbentő képet posztolt hasáról Tóth Vera

Megdöbbentő képet posztolt hasáról Tóth Vera

Tóth Vera
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 21. 12:34
Az énekesnő óriási bátorságról tett tanúbizonyságot.
Bors

Ahogy súlyproblémáit, úgy fogyásának minden apró részletét is megosztotta a nyilvánossággal Tóth Vera, aki most még egy, az eddigieknél is bátrabb, önmagában is gyönyörű lépésre szánta el magát. A gyomorgyűrű behelyezése után 50 kilótól szabadult meg, a bőrfelesleget műtéti úton távolították el. Most pedig bevállalta, hogy megmutassa, hogyan néz ki a műtét után. A poci még kétség kívül nem szép, nem is kockás, de még csak ne is lapos, mégis a leggyönyörűbb, amit Vera csak mutathatott, erőt adva és pédát mutatva sorstársainak.

– Nem kockás, nem szép, puklis is, rücskös is, felesleg is van rajta még bőven, de nekem öröm ez a has. Miért raktam ki ezt a fotót? Azokért a lányokért, fiúkért, akik nap mint nap a művi, természetességtől távol álló képeket kényszerülnek látni a világhálón, értük, akik ettől rosszat éreznek, akiknek emiatt elveszett az önbizalmuk. Én most megosztom a tökéletlenségemet, a béna, sittes pizsimben – írta képe alá Vera, aki úgy érzi, így is vonzó, lehet ő még díva.

Nincs okunk vitatkozni vele, tökéletlenségéért rengeteget dolgozott.

Nem kockás, nem szép, puklis is, rücskös is, felesleg is van rajta még bőven, de nekem öröm ez a has. Miért raktam ki ezt a fotót? Azokért a lányokért, fiúkért, akik nap mint nap a művi, természetességtől távol álló képeket kényszerülnek látni a világhálón, értük, akik ettől rosszat éreznek, akiknek emiatt elveszett az önbizalmuk. Én most megosztom a tökéletlenségemet, a béna, sittes pizsimben. Attól még lehetek vonzó, lehetek díva. Tulajdonképpen ezért a tökéletlenségért én sokat melóztam és melózok a mai napig. Az út, amit eddig bejártam, nagyon nehéz volt, ez a has sem így nézett ki, sokkal rosszabbul, sőt katasztrófa volt a szó szoros értelmében. Most is néha annak látom, de próbálok megbarátkozni magammal. Régen az összes védekezőrétegemet a pocakomra pakoltam. Írtó nehéz már nem oda pakolni. A fogyás egy rituálé azért a célért, hogy levetkőzzem magamról a gátlásaimat, hogy a védekezőrendszerem ne zsírtömegekben mutatkozzon meg rajtam, hanem belül, a lelkemben tudjak megerősödni. Nehéz? Igen az, minden nap rettegek a plusz kilóktól! Nagy küzdelem tartani ezt a formát úgy is, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok karcsú és lehet, hogy nem is leszek. Egy hét alatt akár három, négy kilót is ingadozik a súlyom, amit nagyon nehéz elfogadnom, de ugyanakkor jó érzés karban tartani magam, a lelkem, a testem. Jó tudni, hogy a hormonális betegségeim ellenére, még mindig én vagyok a főnök, én rendelkezem a testem fölött, hisz ezt a formát is komoly döntésekkel értem el. Azt mondják, "neked csak a műtét volt az egyetlen megoldás, milyen gyenge vagy. Nem tudtál magadtól fogyni?" Igen, nekem az egyetlen megoldás volt, de az életmentéshez kellett. Ami utána következett, keményebb volt, mint a 25 év százharminc kilós élet. A valódi érzelmek, a valódi problémák nálam is napi szintüek. Engem is bánt, hogy nem lettem gazella alkat, bántanak az "Instagram lányok" "tökéletes" posztjai, de az igazi dolgok, a valódiság szerintem nem ezekből a fotókból fog kiderülni. A való(di)ság izgalmasabb, egyedibb. Kívánom, hogy találd meg MAGAD ebben a tökéletes, gumicukor világban, sőt lépj ki belőle. ÉLJ! Azon vagyok én is. #power #gastricbypass

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.