A TV2 népszerű, Korhatáros szerelem című sorozata nemcsak a tévéképernyőn, de a való életben is romantikus szálakat sző. A sorozat sármos, 24 éves főszereplője, Kovács Tamás a forgatás ideje alatt a történet szerint legjobb barátjára ráhajtó Bettivel, azaz a nála épp egy évvel idősebb Rujder Viviennel jött össze.
A két színész boldogsága a sorsnak köszönhető, ugyanis egy hajszálon múlt, hogy Vivien a színészi pályát választotta.
– Táncolni szerettem volna, csak a lábaim nem bírják. Gimiben pedig angolt tanultam intenzíven, más annyira nem foglalkoztatott. És akkor gondoltam, beadom ide is a jelentkezésem, persze egyáltalán nem hittem, hogy fel fognak venni – emlékezett vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetemre történő felvételijére Vivien a színház.org interjújában.
– Én nem tanultam a színházról semmit, nagyon kevés előadást láttam, csak azt a néhány vendégjátékot, ami eljutott Mosonmagyaróvárra. Szóval eljöttem felvételizni, itt volt rengeteg szép lány, mindenki nagyon csinos volt, én pedig beállítottam teljesen köznapi ruhában.
Vivien sokáig kereste a helyét, idő kellett, amíg kibontakozott és kiszakadt a naív kislány szerepéből. Az osztályfőnöke, Máté Gábor már az elején bizalmat szavazott a lánynak. Amikor például elvitte osztályát az állatkertbe, hogy ott válasszanak ki és tanulmányozzanak egy-egy állatot a színészpalánták, akkor Vivien azon filózott, hogy flamingó legyen vagy oroszlán. De a mestere már akkor is az oroszlánt látta a lányban, aki né-hány évvel ezelőtt még nem Tamást választotta volna a kollégái közül.
– Matthew McConaughey-be újra meg újra sikerül beleszeretnem – mondta korábban az Origonak az olyan díjnyertes filmekben is szereplő Vivien, mint a Testről és lélekről vagy az 1945.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.