Celeb

Filmbéli lányai apának hívják Kamarás Ivánt

Fái

Létrehozva: 2018.01.17.

<p>A színésszel komolyan beszélni legalább annyira lehetetlen, mint az északi sarkot ráhúzni a délire. Az interjút muszáj vele végig röhögni, mekkora showt csinálhat akkor egy forgatáson?</p>

Most jelenik meg a Korhatáros szerelemben, de már nem szeretem, mert a karaktere, Viktor elhagyta a három gyerekét.

Majd megbocsájt neki. Ebben a szerepben az a kihívás, hogy ne antipatikus pasit játsszak, hiszen neki is megvannak a motivációi, ő is hús-vér ember. Elmenekült egy helyzet elől, mert nem tudott szembenézni azzal, hogy családfőként megbukott. Szuper szerep, kiválóan megírt jeleneteim vannak, zseniális a szereposztás, ez egy jutalomjáték volt.

A fiatal riválisát játszó Kovács Tamás azt mondta, önnel barátkozott össze a legjobban, tulajdonképpen a példaképe.

Példaképet jól kell tudni választani! Minket minősít, hogy kit választunk. (nevet) Jófej srác, nagyjából a nagyobbik fiam generációja, csak két-három évvel idősebb.

Kicsi fiát játszó Mayer Marci a szívem csücske.

A kis vasgyúró? Akit nem bírok megemelni? Nagyon kemény! Hokis a kis aranyos, az egyik legeredményesebb a korosztályában. Kértem, mutasd meg, hogy kell bodicseket adni. (A jégkorongban erős ütközés testtel*a szerk.) Ültünk az ebédlőasztalnál, nekem jött. Ő állva, én ülve. Azt hittem, agyrázkódást kapok. Biztattam, hogy mostantól mindenkinek mutassa meg a stábban a bodicseket. Nagyon bírtam, de nem bírtam vele. A kislányaim is aranyosak, annyira jóba lettünk, hogy azóta apunak szólítanak.

Az igazi fiai hasonló korúak, Zalán 15, Igor 17 éves.

Ne is mondja! Azok aztán igazi tinédzserek, kapom tőlük a beosztást folyamatosan. Mindent jobban tudnak, meg sem hallgatnak. Ha találkozunk, ne adjál puszit, jó apa! Ez nehéz időszak. Nem emlékszem, hogy én ennyire tinédzser lettem volna. Csak arra emlékszem, hogy a szüleim milyen hülyén viselkedtek velem, holott valószínűleg én viselkedtem hülyén velük.

Ha már szülő, Bánsági Ildikó játssza az édesanyját.

Mindig nagyon szeretem emberként és színésznőkét is. Édesapámnak jó barátja volt, van köztünk privát kapcsolat, ezért különösen jó volt vele lenni, játszani. Jó kis család jött össze!

Húsz év telt el A Miniszter félre lép óta, azóta ugyan olyan bomba formában van. Hogy csinálja?

Húsz év nem múlik el nyomtalanul, a sok edzés, a sok belefektetett munkaóra meglátszik. Nem nagyzolok, ez tény. Úszom, jógázom, saját testsúlyos gyakorlatokat végzek. Nem gyúrok, de erősíteni szoktam. Régebben harcművészetekkel, thai boksszal, kempóval foglalkoztam, de volt a biciklitől kezdve, a falmászáson át, vízisí, szörf, wakeboard. Gyógytornázom is, mert mint említettem, húsz év nem múlik el nyomtalanul. Nem vagyok mindig elővigyázatos, többször volt vállficamom, fájt a derekam. Most hál isten nem, de rajta ragadtam a gyógytornán.

Elégedett?

Ez a nyár jó volt, négy sorozatot is csináltunk. A Korhatáros szerelem mellett a Csak színház és más semmit, amiben Dobó Kata volt férjét játszom. Az is vicces lesz! Forgattunk még Tömény történelmet, amiben mesélő voltam és II. Rákóczi Ferenc is. A romantikus vígjátéktól a teljes őrületig, minden megvolt. A negyedik komolyabb történet, arról még nem beszélhetek.

Húsz éve játszotta Dobó Kata szerelmét a Miniszterben, és most újra. Barátok?

Jóban vagyunk, ha találkozunk, örülünk egymásnak. Jó volt ennyi év után újra együtt dolgozni. Nem biztos, hogy ő mindig örült, mert előfordult, hogy pofákat vágtam a háta mögött, és akkor az egész stáb röhögött. „Mit csinálsz már megint?” - kérdezte ilyenkor.

Ezt csinálta?

Igen, mert ez nekem nem is munka, hanem szórakozás. És még fizetnek is érte! Na jó, igazából ez kemény munka, de mindig örülök, ha vígjátékban szerepelhetek, mert van bennem egy bohóc. Nehéz komolyra kapcsolnom, és igen, elszórakoztatom a stábot. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105411
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105411
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch