Celeb

Drágábban kínálták A Viszkist Csíkszeredának

G. Sz.

Létrehozva: 2018.01.29.

<p>Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szerint azért nem került a város mozijába A Viszkis című film, mert tőlük sokkal magasabb részesedést akart kicsikarni a forgalmazó, mint a többi várostól.</p>

Forrás: Szabó Adrienn, Bánkúti Sándor

A Bors múlt csütörtökön írta meg, hogy a hargitai megyeszékhelyen, Csíkszeredán nem vetítik az Ambrus Attila életét feldolgozó mozisikert, és a szívéhez oly közelálló város a híres-hírhedt Viszkis előadásából sem kért. A film forgalmazója szerint nem tudták biztosítani az általuk kért feltételeket, és a Csíki Mozit működtető Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának kulturális osztálya is ugyanezt állítja.

– A forgalmazótól január elején kaptuk meg a vetítésre vonatkozó ajánlatot, amit sajnos nem tudtunk elfogadni az általuk feltételként szabott nagyon magas részesedési százalék miatt. A forgalmazó által közzétett állásfoglalás szerint mindenhol ugyanolyan feltételek mellett forgalmazza a filmet, de ez valótlan állítás! Természetesen utánajártunk, és nyilvánvalóvá vált, hogy Csíkszeredának sokkal magasabb részesedési százalék ellenében kínálták a filmet. Fontos számunkra, hogy a csíkszeredaiak is láthassák az alkotást, de nem mindenáron. Ezért nem voltunk hajlandók belemenni a forgalmazó szemtelenül magas ajánlatába. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy még mindig bízunk abban, sikerül a szempontjainkat közelíteni egymáshoz, és megvalósulhat a vetítéssorozat abban a városban is, ahol a leginkább helye van – írta a Borsnak a kulturális osztály, hozzátéve: nem szeretnék, ha bárki, de főleg Ambrus Attila személyeskedésnek érezné a döntést, és szülővárosa természetesen szívesen látja őt, illetve nagyon remélik, hogy a későbbiekben személyesen is köszönthetik majd.                 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián