Bródy János: ­­­Letolt nadrággal ­­­­­­­­hagytuk el a dobost - interjú

Régóta nem álltak együtt színpadon. Hogy mennek a próbák? Mintha sosem hagyták volna abba, vagy vannak nehézségek is?

Jó érzés újra együtt játszani. A színpadi rutin megmaradt, viszont én 14 éve nem fogtam pedal steel gitárt a kezemben, ezért most szinte újra kell tanulnom játszani rajta. De gondok vannak a dalszövegekkel, és néhány dallammal is, mert ugye mindannyian másképp emlékszünk rájuk.  

Mit lehet tudni a repertoárról? A rajongók várják a kedvenc dalaikat.

Ezzel bajban voltunk, mert sok jó szám van. Nagy nehezen sikerült kiválogatnunk azokat, amiket játszani fogunk. De lesznek meglepetések is.

Ezekről mit lehet tudni?

Egyet talán megemlíthetek. Kivételesen a dobosunk, Oszi is énekel. Újabban visszatért az énekléshez, most jelenik meg első lemeze, melyre Tolcsvay Lacival írtunk egy dalt. A címe, Tudod, én ott voltam. Ez a dal ­­­­­­­­­­a régi idôkrôl szól, arról, hogy nekünk most hiába beszél bárki bármit. Mi ott voltunk, és mindent láttunk, mindent tudunk. 

Ez elég sejtelmesen hangzik. Lehet idézni innen egy történetet? 

A lényeg ott van a dalban. De van egy jó sztorink, amit máig emlegetünk, amikor összejövünk. Az NDK-ban turnéztunk, útközben elhagytuk az Oszit, a dobost. Egy árokparti mélázás után utaztunk tovább a kocsiban, akkor jött a hír, hogy Oszi elveszett. Konvojban mentünk három kocsival, ő egy másik kocsiban utazott, de meg kellett állnunk. Mikor tovább indultunk, a sofőr azt hitte, Oszi is visszaült. Nem így volt, ott maradt szegény egy szál ingben, letolt nadrággal a februári hidegben. Szerencséjére jött egy rendőrautó, ami felvette, be is vitték az őrszobára. Onnan telefonáltak aztán egy őrpontra, ahonnan visszafordítottak minket.  

A koncert után lesz idő lazítani?

Igen, már nagyon várom, hogy elutazzak a fiamhoz Kaliforniába. Informatikusként dolgozik ott néhány éve. Miután hazajövök, kezdünk készülni a Ráadás-kon­certekre.