Botrányosan távozik a Barátok köztből Sztárek Andrea

Botrányosan távozik a Barátok köztből Sztárek Andrea

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 29. 04:00
<p>A Barátok köztben pszichológust játszott, de a kulisszák mögött folyamatos konfliktusba került Sztárek Andrea – pletykálják az RTL Klubban. A színésznő szerint ezek koholt vádak.</p>
kbv

Állandó szócsaták, akadékoskodás és hisztik – bennfentesek szerint ez jellemezte Sztárek Andrea kétéves tartózkodását az RTL Klub napi sorozatában. A színésznő a Barátok közt dr. Morócz Emíliájaként alaposan megkavarta a történéseket, most mégis távoznia kell. A Bors elsőként nyáron írta meg, a pszichológusnő karakterét hamarosan kiírják, a héten pedig Andrea a Story magazinnak sértődötten nyilatkozott tá­vozásáról, ami mostanra vált véglegessé.

Azt mondta, a kora miatt válik meg tőle a produkció, ami neki nagyon rosszulesik. Ez önmagában is furcsa, hiszen, hogy csak egyetlen példát említsünk, a Várkonyi András által alakított Vili bácsi sem éppen húszéves. A Barátok közt elmúlt 17 évében nemigen volt még olyan Barátok köztös színész, aki ennyi haraggal a szívében távozott. Gyanítani lehet, hogy más is történt a kulisszák mögött.

Állítólag az RTL Klub folyosóin nyílt titok, hogy Andrea finoman szólva sem jött jól ki a kollégáival.

– Folyamatosan kiabált, ha nem tetszett neki valami, tőle volt hangos a stúdió. Haragjának éppúgy áldozatul estek a színészkollégái, mint a készítők. Állandó volt a gyakorlatilag minősíthetetlen hangnem. Ko­rábban Rozgonyi Ádámmal, aki pár évig volt a sorozat producere, egy párt alkottak, talán ezért, vagy bármi másért, úgy érezte, hogy beleszólhat a történet folyásába – mondta informátorunk, aki azt is elárulta, befolyása révén nemcsak több és hangsúlyosabb szerepet akart a karakterének, hanem bizony azt is megmondta, hogy szerinte me­lyik kollégája való a sorozatba  és melyik nem.

Az informátor által mondott dolgokról a Bors megkérdezte az 57 éves művésznőt is. – Az igaz, hogy szövegíróként is részt vettem a Barátok közt készítésében, de teljesen hivatalosan. Évekkel ezelőtt írtam egy próbamunkát, ami tetszett a forgatókönyvíróknak, így dialóg- vagy­is párbeszédíró lettem. Ezt persze azóta nem csinálhatom, hogy Rozgonyi Ádám távozott a sorozatból – mondta lapunknak Sztárek, hozzátéve: szerinte szemen szedett hazugság, hogy ő kiabált volna a stúdióban.

– Egyet nem értés lehet, hogy volt, ez is az alkotófolyamat része, de soha nem emeltem fel a hangomat. Ezek mind koholt vádak! Az sem igaz, hogy én a kollégáimra azt mondtam volna, hogy távozzanak a sorozatból. Igen, gondolom néhány emberről, hogy nem színésznek való, sőt valójában sem az, mégis ott lehet, de nem is voltam olyan pozícióban, hogy én bárkinek a munkájáról dönthetnék – ma­gyarázta a színésznő, aki hangsúlyozta, az tartja benne a lelket, hogy a Barátok közt rajongói igenis szeretik dr. Morócz Emília karakterét, sok kedves üzenetet kapott, miután kiderült a távozása.

– A nézők szeretnek, és ez tény. Emiatt biztos rossz napjai vannak a Barátok közt stábjának – vetette oda.

Megismerve Sztárek Andrea véleményét is, kerestük a produkciót, hogy megtudjuk, a két teljesen ellentétes álláspont kö­zül vajon melyik az igaz. Szűkszavú, de annál beszédesebb választ kaptunk. – Mi vagyunk annyira tisztességesek, hogy nem bántjuk, aki nálunk dolgozott – írta válaszlevelében az UFA Magyarország, vagyis a Barátok közt gyártója.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.