Berki és Ambrus már az üzletben is partner

Berki és Ambrus már az üzletben is partner

barátság
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 01. 15:00
<p>Annyira egymásra talált az Ázsia Expressz győztes párosa, hogy 2018-ban még többször láthatjuk majd őket közösen szerepelni.</p>
Bors

Ambrus Attila és Berki Krisztián volt talán a legmegosztóbb párosa a TV2 Ázsia Expressz című műsorának, ám a szokatlan barátság végül olyannyira működött, hogy a műsor fődíját is ők nyerték meg. Bár barátságukat azóta is rengetegen támadják, ők ketten bíznak egymásban, és az ázsiai kaland óta több szálon is összefonódott a két “rosszfiú” élete.

Pityókás kenyér ✌🏻#eloszilveszter #ambrus #aberki

a berki 🇭🇺 (@berkikrisztian) által megosztott bejegyzés,

Előbb Berki jelentette be, hogy közösen írnak könyvet Ázsiáról, majd közösen ünnepelték a Viszkis 50. születésnapját, sőt együtt látogattak el a vajdasági Csantavérre is, ahol a helyi rajongók találkozhattak velük. Ambrus már többször feltűnt Berki Facebook-oldalának élő közvetítéseiben is és információink szerint a közösködés nem egyszeri alkalom volt, mivel Ambrust a jövőben Berki Krisztián médiaügynöksége fogja képviselni. Vagyis elképzelhető, hogy 2018-ban többször is egymás oldalán bukkannak majd fel különböző eseményeken.

Ambrus Attila természetesen továbbra sem tartja magát celebnek, és a jövőben is kézzel készített kerámiáinak eladásából fog megélni, ám a közös könyv miatt alkalomadtán nem fog nemet mondani az izomceleb felkéréseire sem. Januárban például a Viszkis arra a Szombathelyre megy kosárlabdamérkőzésre, ahol éppen Berki és barátja biztonsági cége lát el személy- és vagyonvédelmi feladatokat.

Malac sült pityókás kenyérrel #ambrus #aberkilife #aberki

a berki 🇭🇺 (@berkikrisztian) által megosztott bejegyzés,

Ám a kapcsolatuk ezután sem lesz pusztán üzleti jellegű, amit az is jól mutat, hogy a Viszkis december 30-án a Búbánat-völgyben található otthonában látta vendégül Berkit, beengedve ezzel a legszűkebb körébe. A közös délutánon Ambrus malacsülttel és pityókás kenyérrel etette meg a most éppen nem diétázó izomembert, aki természetesen a látogatásról az Instagram-oldalán is beszámolt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.