Színészóriásokkal játszott Berkes Gábor

Színészóriásokkal játszott Berkes Gábor

Berkes Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 24. 08:00
HG

Sok szép emlékeket őriz Berkes Gábor a gyerekkorából, amikor a Keménykalap és krumpliorr című tévésorozatot forgatta.

Az Első Emelet későbbi billentyűse akkor pont tízéves volt. Hiába forgatták 1973-ban, Gábor sosem fogja elfelejteni azokat a hónapokat. Néhány éve megpróbálta újra összeverbuválni a régi szereplőket, de ez nem igazán jött össze. Részben azért, mert a főszereplő, Kovács Krisztián nem tudott hazajönni Amerikából.

Kemény dió volt Karcsi álma

A könyv nem egy érdekes jelenete kimaradt a sorozatból. A szerző szerint azért, mert ami a képzeletében megjelent, azt technikailag nem tudták kivitelezni.

– Az egyik epizódból kimaradt például Karcsi álma: azt álmodja, hogy repül, leszáll a Lánchíd kőoroszlánjainál, amelyek megelevenednek. A rendező ennél a jelenetnél gondterhelten vakarta a fejét, azt mondta, ezt nem lehet megcsinálni. Persze manapság komputeranimá­cióval már gyerekjáték lenne – mondta a Borsnak nevetve a Kossuth-díjas, és a Nemzet Művésze díjjal nemrég kitüntetett Csukás István.

– Utoljára négy-öt éve léptem vele kapcsolatba, egy rádióműsorba próbáltuk összetoborozni a gyerekszereplőket több-kevesebb sikerrel – mondta a Borsnak a zenész, aki akkoriban több gyerekfilmben, köztük az Utánam, srácok!-ban is játszott. – Meghívtuk Kovács Krisztiánt, aki családi okok miatt nem tudott hazautazni Amerikából. A legkedvesebb emlékem a forgatások alatt a fagylaltos bácsi, Alfonzó (Markos József) volt. A szünetekben folyton mesélt nekünk, a vállára kapott bennünket, tündéri ember volt. Nagyon büszke vagyok, hogy részese lehettem a Csukás István regényéből készült produkciónak, mert igen nagy nevek szerepeltek benne, köztük Páger Antal, Gyenge Árpád, Rajz János és még sorolhatnám a nagyszerű színészeket, akik közül már sokan elmentek. A Lópici Gáspárt alakító Szilágyi István, és az állatkerti igazgatót játszó Haumann Péter élnek még a nagyszerű stábból.

Kevesen tudják, hogy Alfonzó azért kaphatta meg a fagylaltos Bagaméri szerepét, mert Major Tamás nem vállalta el. Ő valamiért nem akart gyerekfilmben játszani. A főszereplőről, Kovács Krisztiánról ritkán hallani, egy másik korabeli gyereksztár tud róla a legtöbbet.

– Nemrég felvettem vele a kapcsolatot, amikor Amerikából hazajött, és Svájcba költözött. Annyit vissza kellett mennie a tengerentúlra, mert a felesége beteg lett, odautazott ápolni. Azóta nem hallottam róla semmit – mondta a Borsnak a Kincskereső kisködmön egykori főszereplője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.