Nem hiszi el, mit vállalt be a Viszkis!

Nem hiszi el, mit vállalt be a Viszkis!

Szalay Bence
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 05. 19:15
<p>Nagyszerű élmény volt – ezt mondta róla. Közben pedig egy tortúra.</p>
Bors

Szalay Bence, az Ambrus Attilát alakító színésztanonc nem akármit vállalt be azért, hogy ő játszhassa A Viszkis film főszerepét. A színészek egyik legnagyobb rémálmával találta szembe magát, ugyanis túl vékony volt a szerephez, ezért 17 kilót kellett felszednie a forgatások előtt, hogy elérje a 90 kilós súlyt.

– Nagyon könnyen hízok. És nagyon könnyen fogyok. Ki kellett volna kondiznom magam, de ez nem ment. Ahhoz napi 8 óra alvás kell, én csak 3-4 órákat alszom, rengeteget kellett volna ennem, de már nem bírtam – magyarázta a Fem3 Café adásában Szalay, aki azt mesélte, sok sporttal sikerült először szálkás testet varázsolnia magára, de mégsem szedett fel annyi pluszt, hogy hitelesen játszhassa el Ambrust, és a rendezőnek, Antal Nimródnak sem tetszett ez a fajta eredmény. Ezért ekkor taktikát váltott: Nutellával és palacsintával hízott meg. A forgatások alatt végig tartotta a súlyt, majd utána két hét alatt le is dobta a felesleget.

Persze, Bence azért nagyon is élvezte a forgatásokat, hiszen a példaképeivel dolgozhatott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.