Celeb

Nádast évtizedekig autóban érte az újév

A. T.

Létrehozva: 2017.12.31.

Csala Zsuzsa, Schütz Ila, Antal Imre, Kibédi Ervin, Kabos László, Alfonzó, Hofi Géza, Boncz Géza, Böröczky József, Sas József, Markos György, Nádas György. Egy valami biztosan közös ezekben a művészekben: a poénjaik nélkül nem voltak teljesek a szilveszteri tévéműsorok.

Sajnos sokuk felejthetetlen komédiázását már csak az interneten tudjuk visszaidézni, de több ezer ember, ha máskor nem is, de az év utolsó éjszakán ezt megteszi, hisz valljuk be, a mai szilveszteri kabaréműsorok jó része tényleg kész kabaré, így ha szívből jövő nevetésre vágyunk, akkor inkább a klasszikusokhoz folyamodunk.

Nádas György harminchét éve van az előadói pályán, és ez idő alatt, mindig gondoskodott arról, hogy vi­dáman kö­szöntsük az újesztendőt. Sőt. 1966-ban, mindössze négy­évesen már szerepelt egy rádiókabaréban, ahol édesapja, Nádas Gábor zeneszerző és Szenes Iván közös szerzeményét, az Ilyen az élet, Dédikém címűt adta elő. A hu­moristával a régi idők ka­ba­réinak kulisszatitkait elevenítjük fel.

– Már október végén elkezdődött a készülődés. Hetente egyszer tartottunk egy gegpartit, ahol bedobtuk a közösbe az ötleteinket, majd a végén jelentkezett valaki, aki magára vállalta, hogy egy egésszé formálja azokat – mesél Nádas.

– Ami a rádióban sikert aratott, ab­ból később tévéfelvétel is készülhetett. Ahol Boncz Géza ott volt, garantált volt a nevetés. Partnerként mindig ki akarta a másikat zökkenteni a ritmusából. Életveszélyes volt! 1985 egyébként vízválasztónak bizonyult az ifjú Nádas életében, ekkor kapta meg a honvédségi behívóját. Egy hirtelen ötletnek köszönhetően azonban megúszta a katonaságot.

– Sas József kitalálta, hogy készítsünk katonai kabarét, ő pedig elintézi, hogy a Honvéd Művész Együtteshez kerüljek, onnan pedig majd kikér engem a Mikroszkóp Színpad. Így is lett. Mindössze hat napot aludtam a laktanyában, de a műsornak köszönhetően, senki nem viselt annyiszor katonai egyenruhát, mint én. Pont a na­pokban találtam meg,  és azt kell mondanom, ki­csit szűkös lett az évek alatt… Szép időszak volt. Mivel katonaként az útlevelemet elvették, előfordult, hogy az úti ok­mányt kicsempészték nekem, hogy a társulattal elmehessek Bécsbe fellépni.

A hakniknak kö­szönhetően rengeteg újév érte az autóban a humoristát, ezért elhatározta, manapság csak egy szilveszter esti fellépést vállal, és éjfél előtt mindig haza kell érnie a feleségéhez. Ez idén is így lesz. Egyvalami azonban nem változott a pályafutása alatt: a lámpaláza.

– Egyre jobban szorul a gyom­rom a fellépések előtt. Azt érzem, ha eltévesztem, akkor semmibe vész az elmúlt harminchét évnyi munkásságom – mondja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145372_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Amikor „Isten báránya” is a politika áldozatául esik – Szentendre ellenzéki polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713559513
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713559513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt