Újra tud mosolyogni Kate Walsh, miután orvosai szerint felgyógyult agyhártyadaganatából. Az ötvenéves színésznő csak a közelmúltban beszélt két éve tartó kálváriájáról, amely koncentrációzavarral, fáradékonysággal, fejfájással, jobb oldali arcfélgyengeséggel és némi mozgászavarral kezdődött.
– Napi öt kávét is meg tudtam inni, elképesztően kimerültnek éreztem magam, de azt hittem, csak túlvállaltam magam. Aztán a pilates edzőm szólt, hogy nem tetszik neki a mozgásom, menjek orvoshoz – idézi fel a történteket Kate, aki Addison doktornőként maga is évekig praktizált a televízió képernyőjén. – Hirtelen a betegek oldalára kerültem. Erre a fordulatra nem számítottam...
Kate-et hamarosan megoperálták, és a rehabilitációnak köszönhetően mára teljesen felgyógyult. Barátai szerint, miután azt sikerült lelkileg megemésztenie, hogy nem esett teherbe, egy daganat legyőzése már nem jelenthet gondot az elvált színésznőnek.
– Új esélyt kaptam az életre, és már sokkal jobban tudom értékelni a nyugalmat, a természet csodáit, és az igaz emberi kapcsolatokat. Biztos vagyok benne, hogy valahol, valakinek még tervei vannak velem, hogy ennyi próba elé állít – filozofált Wlash. – Nem vágyom másra, mint megtalálni azt a társat, akivel a következő utamba került akadályok is csak egy homokbuckának tűnnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.