Celeb

Csongrádi Kata nem mond le a szerelemről

A. T.

Létrehozva: 2017.12.23.

Január 20-án lesz három éve, hogy S. Nagy István örökre lehunyta szemét, így a születésnapja egyben a halálának évfordulója is lett. A legendás szövegíró 1978 óta élt boldog házasságban Csongrádi Katával, aki állhatatosan őrzi férje emlékét.

– Berendeztem egy kis emlékszobát az édesanyám és a férjem kedvenc holmijaival, mert ezáltal úgy érzem, nemcsak lélekben, hanem kicsit fizikailag is velem vannak – mesélte Kata. – Akik hozzám hasonlóan özvegyi sorban élnek, pontosan tudják, milyen nehéz folytatni az életet, amikor egy boldog házasság után egyedül maradunk. Elveszettnek, talajtalannak, árvának érezzük magunkat, és fogalmunk sincs a hogyan továbbról.

Kata a rajongók kedvéért talpra állt, de – nem titkolja – hiányzik a férfienergia az éle­téből. 

– Az ember társas lény, szükségünk van arra, hogy a bennünk élő szeretetet másokkal is megosszuk. Hála istennek, a jó erőben lévő férfi rokonaimra még a nagy bevásárlásnál is számíthatok, és színészbarátaim is mellettem állnak. 

A testvéri és baráti szeretet azonban nem ugyanaz, mint, amikor otthon egy szerető társ várja haza a másikat. A színésznő arra a kérdésre is nyíltan válaszolt, hogy el tudja-e képzelni, hogy újra igent mondjon egy férfi udvarlására.

– Az egyik barátnőm szerint az ember életében nem csak egyetlen társ létezik. Nyitottnak kell lenni a jelekre, és ha esetleg felbukkan egy újabb lehetőség, azt ajándéknak kell tekinteni. Persze nem könnyű új életet kezdeni, akit elveszítettünk, az örökre pótolhatatlan számunkra, és azt az űrt soha senki nem fogja igazán betölteni, de elképzelhető, hogy másképpen, más módon, más elvárások szerint újra boldogság várhat ránk egy új társ oldalán – vallotta be Csongrádi Kata.

Emlékest S. Nagynak

2018. szeptember 21-én a Szerb Színházban mutatják be az új S. Nagy István-emlékestet, amelyen Kata mellett Pelsőczy László, Rusz Milán és Matoricz József áll majd színpadra, hogy tisztelegjen az elhunyt slágergyáros munkássága előtt.

– Nincs kizárva, hogy valamikor nálam is bekopogtat egy új szerelem, de ezt megnehezíti, hogy csak olyan illető jöhet számításba, aki segít abban, hogy a férjem emlékét és életművét odaadással gondozhassam!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”