Búcsúzik zenésztársaival Szörényi Levente

Búcsúzik zenésztársaival Szörényi Levente

búcsúkoncert
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 09. 10:42
Bors

14 év után áll újra össze február 16-án a Fonográf, amely egyben az utolsó koncertjük is lesz, ismerte el Szörényi Levente, a legendás zenekar frontembere a Blikknek.

„Ebben a korban már szívesebben ücsörögnék otthon, de a nézők, a rajongók kedvéért még egyszer felmegyünk a színpadra a Fonográffal, amely csapattal utoljára 2014-ben játszottunk együtt. A zenei pályán már nincsenek nagy terveim, pont elég, amit létrehoztunk, sőt lehet még sok is! Az Illés már elbúcsúzott az Illés 50-nel 2014-ben, a Fonográfban még egyben vagyunk, így mindenki folyton nyaggatott, hogy játsszunk már. Beleálltunk, de ezen a koncerten nemcsak a számok az érdekesek, hanem az élő zene varázsa és a nézőkkel többnyire egy korosztályú zenekar jelenléte. A nosztalgia mindent visz!”

Szörényi a lapnak arról is beszélt, hogy ideológiai nézetkülönbségei mind a mai napig vannak szerzőtársával, Bródy Jánossal, de ma már nincsenek köztük konfliktusok:

„Nem kell ahhoz zenekarban működni, hogy időskorára belásson dolgokat az ember. Aki ezt ennyi idősen sem teszi meg, az nem tudom, hogyan távozik az élők közül. Úgy hallottam, hogy aki a halálos ágyán is ökölbe szorított kézzel fekszik, az biztos, hogy nem lesz boldog a túlvilágon. Mindenki változik, én is változtam, az akkori aktuális viták leginkább emberi problémák voltak, ezért a zenekar vezetőjeként úgy döntöttem, hogy nem csinálom tovább a Fonográfot.”

A zenész egyébként boldog nagypapa, a vágya az, hogy legalább a nagyobbik unokája érettségi bankettjén ott lehessen. Az unokák egyébként ott voltak idén is a szüreten, a juhfark és a rizling is jól sikerült, „szeretném, ha a Mácshegyi borászatunkat sikerre vinnénk, és lehessen majd kapni a palackjainkat szerte az országban” – mondta vágyakozva Szörényi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.