A karácsonyi sláger bizony nehéz műfaj, mert ha az előadó eléggé eltalálja a hangulatot, akkor bizony igazi fülbemászó csoda lesz a dala - amire aztán úgy rászállnak a rádiók és a plázák, hogy záros határidőn belül a könyökünkön jön majd ki. Hogy ugye mást ne is mondjunk, elég csak felemlegetni a karácsonyi slágerek anatómiai lovát, a Last Christmast, amit hiába szeret az emberek nagy többsége, már akkor görcsberándul a gyomrunk, amikor felkerül a boltok zenelistájára november közepe körül. Nem kell ezt túlmagyarázni: annyiszor hallottuk, hogy már a fülünkön jön ki!
Épp ezért gondoltuk, hogy összeszedünk pár kevésbé ismert, ám kifejezetten jó karácsonyi popdalt az ünnepekre.
1.The Reveonettes: The Christmas Song
A dán indie rock duó 2004-ben örvendeztette meg rajongóit ezzel a karácsonyi dallal, amit egyébként A narancsvidék című amerikai sorozatban is hallhattunk. Az ünnepi időszakban bármikor elővehető, forralt borozáshoz, karácsonyi fények nézéséhez tökéletes zene!
2.Bob Dylan: It must be Santa
A hatvanas évek nagy ikonjáról, a 2016-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Bob Dylanről sok minden eszünkbe juthat, de az biztos nem lenne az első tíz (húsz?) gondolat közt, hogy bizony írt egy nagyszerű kis karácsonyi nótát is. Figyelem, a 2009-es It must be Santa nem annyira a meghitt pillanatok aláfestő zenéje, sokkal inkább azé, amikor már átadtuk az ajándékokat, túl vagyunk a töltött káposztán és a halon is, és örül a család, hogy együtt lehet!
3.Björk: Jólakotturinn (Christmas Cat)
Az izlandi énekesnő ebben a dalban - ami Jóhannes úr Kötlum költő verse alapján készült még 1987-ben - a karácsonyi macska izlandi népmeséjét dolgozza fel. Erről a macskáról azt kell tudni, hogy kicsit olyan, mint az angoloknak a Grincs, aki ellopja az ajándékokat - csak ez a macska megeszi őket!
4.Regina Spektor: My Dear Acquaintance (Happy New Year)
Igazi gyertyagyújtós, szeretteinket megölelős dal, ami valójában már nem is karácsonyi, hanem újévi, ennek ellenére szerintünk tökéletes aláfestője lehet az ünnepeknek! (A felvétel egyébként 2007-es, és egy Peggy Lee-dal feldolgozása.)
+1.Sia: Everyday is Christmas
Itt egy picit csaltunk, hiszen SIA karácsonyi albuma idén jött ki, így még simán ronggyá játszhatja bármelyik rádió két-három év alatt, most azonban örömmel ajánljuk még bármelyik dalt róla - vagy az egész albumot!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.