27 hónap után tér vissza Rékasi a Barátok köztbe

27 hónap után tér vissza Rékasi a Barátok köztbe

Pikali Gerda
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 18. 08:00
Több mint két évet kellett várnia a Barátok közt nézőinek a napra, amikor Bartha Zsolt újra összekuszálja a szálakat a Mátyás király téren.
kbv

Különleges pillanat volt Rékasi Károly és a Barátok közt teljes stábjának életében az az októberi reggel, amikor a színész végre újra belépett a sorozat nagytétényi stúdiójába, hogy 27 hónap után ismét Bartha Zsolt bőrébe bújjon. Az első forgatási nap óta eltelt pár hónap, és most már az is kiderült: a héten láthatják a nézők az első jeleneteket, amelyeket a visszatérő színész leforgatott. 

A történet szerint a balhés Barthát a börtönben csúnyán összeverték, lábsérülését Mexikóban kezelték idáig. Természetesen a valóságban is a színész lába volt az oka a távolmaradásnak: a két és fél évvel ezelőtti motoros balesete után többször kellett műteni. A sérült lába örökre rövidebb marad.

– Közismert tény, hogy a nézők már nagyon várják Rékasi Károlyt, és vele együtt Bartha Zsolt visszatérését, a teljes stáb pedig velük örül, hogy ez megtörténhetett. Azt persze nem árulhatjuk el, hogy pontosan miért tér vissza és hogyan, de annyit elmondhatunk, hogy a külföldön töltött idő, a történtek Zsolton is nyomot hagytak. Hogy a hosszú távollét után miként tud visszailleszkedni a Mátyás király tériek életébe, az megdöbbentő fordulatokat eredményez majd, így különleges izgalmakat ígérhetünk a nézőknek – mondta lapunknak Szerencsés Gabi, a sorozat kreatív producere.

Korábban is megpróbálta

Rékasi Károly 2015. június 30-án szenvedett súlyos balesetet. Több mint kétéves rehabilitáció következett számos műtéttel. A színész egy rövid időre visszatért a sorozatba, de kiderült, egészségi állapota még nem engedi, hogy dolgozzon. Még úgy sem, hogy a stúdióban is szakképzett egészségügyi személyzet vigyázott rá. A Háros utcában, ahol a baleset történt, csak egyszer járt azóta. Nem vett új motort, de nem is biztos, hogy fog, bár ült már kétkerekűn a baleset óta.

– Azt mondtam a páromnak, Gerdának, hogy ezt kiböjtöltük. Csak nem negyvennapos böjtről volt szó, hanem több mint kétévesről. Az egyik legnagyobb boldogság. Piszkosul vártam, nem gondoltam, hogy idáig elhúzódik, de mostanra lettem üzemképes – fo­gal­mazott a Fó­kuszban korábban Rékasi, aki, ahogy a nézők is, szeretné, ha nagyon sok minden történne Bartha Zsolttal a visszatérése után. Jelenlegi állapotáról is mesélt: edzőteremben erősíti járóizmait.

– Húsz hónapig hiába adott ki az agyam információt az izmaimnak, nem tudtam megmozdítani. Húsz hónapon keresztül az izmok sorvadtak, az inak elkezdtek zsugorodni, most ennek dolgozunk ellene – magyarázta a színész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.