Újra meg kellett műteni Tóth Verát

Újra meg kellett műteni Tóth Verát

bor
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 23. 08:32
Bors

Tóth Vera az utóbbi időben negyven kilót adott le, ma már „kis túlzással, de azt veszek fel, amit akarok, és nem érzem feszélyezve magam az öltözködés miatt” – mondta az énekesnő, aki arról is beszélt a HOT! magazinnak, hogy ez felelősséggel is jár, mert rengeteg olyan üzenetet kap olyanoktól, akik belőle inspirálódtak, és akik szintén fogyásba kezdtek. A rendszeres sport, a helyes táplálkozás következményeként az izmaira sem lehet gondja Verának: „Annyit elárulok, hogy több mint negyven kiló felesleg ment le, miközben harminchárom kiló izom van rajtam. Férfiakat meghazudtoló izomtömegem van, ezért sem lesz belőlem soha egy Audrey Hepburn” – mondta a lapnak.

Már a bypass műtétjekor is lehetett tudni, hogy ilyen mérvű fogyásnál illetve életmódváltásnál meg fog ereszkedni a bőre, ami miatt szépészeti beavatkozásra lesz szüksége: „A lehetséges plasztikai műtétek nehezén már túl vagyok, de vár még rám egy-két korrekció” – árulta el az énekesnő, akit a hamarosan induló Sztárban sztár+1 kicsi zsűritagjaként láthatunk a TV2 képernyőjén.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.