Horvát Jánostól tanulták a tévés szakmát Balázsék

Horvát Jánostól tanulták a tévés szakmát Balázsék

televízió
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 12. 04:10
Bors

Visszavonult a televíziózástól, mégis szinte mindennap jelen van a tévéképernyőn Horvát János. Ha nem is személyesen, a tanítványai révén. Egykor ugyanis ő segítette hozzá Lilut, Sebestyén Balázst és sok más ifjú kollégáját, hogy profi tévés váljon belőle. A tévés tehetségkutató, a Riporter kerestetik első győztese a Hatos csatornán Paor Lillának árulta el, hogy több, mára befutott tévést is tanított. Az első „nagy VIVA-generáció” után a neves riporter és műsorvezető leckéket adott Adának és Kisónak is. A VIVA tévét nemrég szüntették meg, de vezetője már a kezdetekkor érezte, hogy a nagy kereskedelmi csatornák átcsábítják majd a sztárjait.

– Az egykori sportújságíróval, a VIVA tévé akkori igazgatójával, Málnay B. Leventével nagyon jóban voltunk, most az AMC csa­torna vezérigazgatója. Egyszer, kis kétségbeeséssel a hangjában azzal hívott fel, hogy attól fél, a sztárjait elcsábítják a kereskedelmi té­vék. Ak­kor, 2000 környékén ez a folyamat már el is kezdődött. Azt mondta, szeretné őket úgy átadni, hogy rendes tévés képzettségük legyen – mondta a Borsnak Horvát János. – Nagyon megtisztelt a felkéréssel, több órát is adtam a műsorvezetőinek. Bevezettem őket a hírek, a mű­sorszerkesztés világába, és megmutattam azt is, hogyan kell vezetni egy politikai magazinműsort. Utánuk jött a következő nemzedék, Kisó és Ada is vett tőlem órákat.  

Lilu egy korábbi interjúban alá is támasztotta, hogy nem volt tévés képzettsége.

– Soha nem készültem tévésnek. Eredetileg egy barátomat kísértem el a válogatásra, de aztán a főszerkesztő addig mondogatta, próbáljam meg én is, hogy végül ráálltam – mesélte az Origónak Lilu, aki a ValóVilá­got a harmadik szezontól vezette, de láttuk a Rettegés fokában is, most pedig a Keresem a családom című műsort vezeti az RTL Klubon.

A Magyar Televízió korábbi főmunkatársa azóta visszavonult. Annak idején olyan komoly közéleti és politikai műsorokért felelt, mint A Hét, a Közmédiumok, a Mélyvíz vagy a Szabadság tér 17. Manapság, ha teheti, lányaival és unokáival tölti a szabadidejét.

– Két unokám van, egy kisfiú és egy kislány. Az egyik öt és fél, a másik két és fél éves, nagyon szeretek velük lenni. És még mindig imádok utazni.

Horvát Jánost még egyetemistaként babonázta meg Kuba, és a karibi ország később is igen nagy szerepet ka­pott az életében: 2007-től 2010-ig a Magyar Köztársaság kubai nagykövete volt. A Fidel Castróval folytatott érdekes be­szélgetéseire sokan máig szívesen emlékeznek.

Manapság már csak a munkájával kapcsolatos beszélgetős műsorokba fogad el meghívást. Az interjúban Horvát János azt is megindokolta, hogy miért.

– Már nem vállalnék műsort, mert minden megváltozott. Annak idején mi heti egy, legfeljebb két műsort készítettünk. Nehezebb volt a felkészülés, például nem volt Google, ahol utánanézhettünk volna az információknak. Ma úgy érzem, hogy a reggeli műsorok készítői kicsit olyanok, mint a hentes, aki parizert vág. Levágja az egyiket, eldobja a másikat, jöhet a következő. A mai riporterek munkájában sokkal fontosabb az állóképesség, az állandó jelenlét, mint az elmélyülés és a felkészülés.

Tévézés nem középiskolás fokon

Horvát János 1966–1967 között Kubában volt ösztöndíjas. Két év múlva került a Magyar Televízióhoz. A Hét szerkesztőségében dolgozott, amelynek alapító tagja volt, ezután a Filmfőszerkesztőséget vezette. A riporter 1978-ban nősült meg, két lánya van. Sára 38, Anna-Lívia 37 éves. A tévésnek 1988–1989 között igazgatóként döntő szerepe volt az önálló arculatú TV2 megszervezésében. New Yorkban, a Columbia Egyetemen tanított 1990–1992 között. Egy évre rá közreműködött az ELTE médiaszakának elindításában, majd a Sport TV csatorna alapító elnöke lett. A Magyar Köztársaság kubai nagykövete 2007-től 2010-ig. Hosszú ideje a Déri János-díj kuratóriumi tagja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.