Celeb

Cicciolina pucérkodni fog a dzsungelben

ozs

Létrehozva: 2017.11.24.

Cicciolina, azaz Staller Ilona  úgy odavan a valóság­show műfajáért, mint aktív korszakában a felnőttfilmekért. A héten induló Celeb vagyok, ments ki innen előtt szerepelt már argentin táncos realityben, és a brit Farmban is. Igaz, az utóbbiból elsőként esett ki.

– Borzasztóan örülök, hogy felkértek erre a műsorra. Hasonló típusú versenyen még nem voltam, csak olyanban, ahol álla­tokkal szerepeltem. A fenekem alól osztogattam a tojásokat, mint egy tyúkanyó, meg hajnalban segítettem egy bocinak megszületni. Már most imádom a Celeb vagyokat, mert az őserdőben lesz – újságolta lelkesen az indulás előtt a 65 éves pornódíva.

Reményei szerint most nem elsőként esik ki, és jobban meg tudja mutatni a személyiségét. Harmincnyolc pornófilmmel a háta mögött az aurá­jába belógó kamerákat volt ideje megszokni, így nem fél majd pőrén pózolni.

– Nem sok ruhát vihetünk magunkkal, de ez engem nem zavar, meztelenül egybeforrunk a természettel. Ádám és Éva is meztelenül volt az édenkertben. Bakancs azért szükséges a bokrok között, de azt kapunk a csatornától. A piros rúzsomat sem csomagolhattam be, smink nélkül leszünk végig. De én anélkül is szép vagyok, és bomba alakom van – próbálta elkerülni a szerénytelenség legkisebb látszatát is Ilona. Saját állítása szerint ez a vagánysága a dzsungel sűrűjében sem fogja cserben hagyni.

– Nem félek. Még egy boa sem tudna megijeszteni. Értek a kígyóbűvöléshez is. Sőt ha a napi ételadagom múlik rajta, akkor a bogarakat is megeszem. Azoknál sokkal cifrább dolgok is megfordultak már a számban. Minden feladatot megpróbálok teljesíteni, hisz azért megyek – szögezte le.      

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”