Bizarr ötlettel reformálná meg a színházat Hajdú Steve

Bizarr ötlettel reformálná meg a színházat Hajdú Steve

robot
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 10. 09:00
Bors

Hajdú Steve bármikor visszateleportálna a kalapos húszas évekbe a költőkkel kávézgatni, ám ezzel egy időben annak is örülne, ha akár holnap kiborggá válna, és USB csatlakozón keresztül táplálnák az agyába a szövegtudást.

- Ha egy időutazásban részt vennék, akkor a húszas-harmincas évekbe mennék vissza, a boldog békeidőkbe - mesélte a Borsnak Steve. - Mindenképp lenne divatos bajszom és éjjel-nappal kávéházakban ülnék, ahol a legnagyobb magyar írókkal és költőkkel tölteném az időm.

Steve vágyai elég végletesek, de ehhez talán az is hozzájárul, hogy az egyik pillanatban még a november 10-én a Gödör Spicc színpadán látható Karinthy Kabaréra próbál Csákányi Eszterrel, a másikban pedig már az Álomutazó című musical robotját, Nagyokos karakterét személyesíti meg a decemberi előadásokra készülvén.

- Én nem kétkezi munkás vagyok a Mercédesz gyárban, aki retteg attól, hogy a munkahelyét elveszik tőle a robotok, nekem őszintén szólva van egy olyan álmom, hogy mi magunk, emberek egy picit robottá válhatnánk. Van egy színész-robot fantáziám: beépítenének az agyam alá egy USB-csatlakozót, amin keresztül csatlakoztatnék a fejemhez egy kis USB sticket, és annak a nyolc előadásnak a szövegét bekattintanám magamnak. Ez gazdaságilag is jó lenne, mert nem kéne hetekig próbálni, mindenki pikk-pakk tudná a szövegét, lehetne egyből csinálni a színházat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.