Celeb

Döbbenet: Sárosdi Lilla megnevezte zaklatóját - videó

Címkék
zaklatás

Bors

Létrehozva: 2017.10.19.

Sárosdi Lilla színésznő ismét a nyilvánosság elé állt a hazai közvéleményt is megrázó szexuális zaklatási témában, amelyben korábban kijelentette, hogy szakmáján belül érte már hasonló inzultus. Nos, Sárosdi elmondása szerint a nyomás hatására most ismét kiáll, hogy azt is elárulja, ki volt a zaklatója.

"Azért állok most ki a nyilvánosság elé, mert az utóbbi időben egyre nagyobb a nyomás rajtam, hogy ki ez az illető" – kezdi zaklatott beszédét Facebook videójában Sárosdi Lilla, aki elsőként merte kimondani itthon, őt is érte már szexuális zaklatás nagy hatalmú férfi kollégától. Lilla vallomása lavinát indított el, azóta már Földes Eszter is elmesélte a saját történetét.

Lilla ügye azonban a rengeteg jelentkező mellett sem lett kisebb, a színésznő pedig most azt is elmondta, ki az, aki húsz évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta, az egyik színházi próba után a rendező egy barátjával elvitte kocsikázni, ahol nemiszervét mutogatva neki arra kérte, puszilja meg, miközben a barát önkielégítést végzett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715027710
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194398_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715027710
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715027710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715027710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség