Letartóztatták Jean-Claude Van Damme fiát

Letartóztatták Jean-Claude Van Damme fiát

bűnözés
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 13. 17:00
Bors

Nagy zűrbe keveredett Jean-Claude Van Damme kisebbik fia, és kétségtelen, hogy maga kereste a bajt.

A 21 éves Nicholas Van Varenberget – aki akciófilmszínész apjának eredeti vezetéknevét viseli – vasárnap, arizonai lakásában letartóztatta a rendőrség. Az eset elég összetett. Az egyébként sem egyszerű fiút először rögzítette egy biztonsági kamera amint megrongál egy liftet: ököllel ütötte a falát, a keze csúnyán meg is sérült. A vért látva a személyzet riasztotta a rendőröket, akik hamar eljutottak a fiú otthonához, ahol Nicholas lakótársa be akarta engedni őket, de elmondása szerint Nicholas megakadályozta: halálosan megfenyegette, hatalmas konyhakést szegezve a torkának – számolt be róla a Mirror.

A hatóság emberei ezután házkutatást végeztek, végül letartóztatták, és előzetes letartóztatásba helyezték Van Varenberget súlyos testi sértés és személyi szabadság korlátozásának gyanújával. Ha már ott voltak, megvádolták illegális kábítószerbirtoklással is, mert marihuánát találtak nála. Ugyan Arizona államban legális a szer birtoklása, de csak orvosi recept ellenében, ilyennel pedig Nicholas nem rendelkezett.

Van Varenberg csak busás (2,5 millió forint értékű) óvadék fejében szabadulhat az előzetesből, szeptember 20-án újra kihallgatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.