Noha múlt év végén még nagyon úgy nézett ki, hogy zöld lámpát kapott a népszerű sorozat filmverziójának harmadik része, mára bebizonyosodott, hogy a Szex és New York 3 mégsem valósul meg. A várva várt mozit ráadásul az egyik főszereplő, a Samantha Jonest játszó Kim Cattrall torpedózta meg lehetetlen követeléseivel - írja a Daily Mail.
Ráadásul ez a hajó tényleg az utolsó pillanatban süllyedt el, mivel pár hét múlva már forgatások voltak beütemezve - most azonban Sarah Jessica Parkerék hoppon maradtak. Cattrall ugyanis ragaszkodott volna ahhoz, hogy a filmet készítő Warner támogassa a színésznő több mozis projektjét is - ebbe azonban ők nem egyeztek bele. Cattrall kiesése azonban nem csak a forgatókönyv átírását jelenti, mivel a stúdió szerint nem lenne fair a rajongókkal, ha az új Szex és New York moziban a négy főszereplő közül csak három térne vissza.
Egy bennfentes szerint ha Cattrall nem tesz keresztbe, a mozit nem csak elkészítik, de hatalmas siker lett volna: a forgatókönyv ugyanis nagyszerű, és a többi sztár mind nagyon lelkes volt a folytatás kapcsán. A forrás arról is beszélt, nem csak a sztároknak, hanem gyakorlatilag az egész stábnak kellemetlen a helyzet - ugyanis mindenki ehhez a projekthez igazította az életét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.