Erdei Zsoltéknál már csak az éjszakázás probléma

Erdei Zsoltéknál már csak az éjszakázás probléma

Erdei Zsolt
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 19. 08:30
Bors

A Blikk cikke szerint Erdei Zsolt nagyon nehéz időszakot tudhat mag mögött, a Magyar Ökölvívó Szövetség első emberének kisfia, Vilmos ugyanis koraszülöttként jött világra, és hónapokat kellett kórházban töltenie. Szerencsére Erdei kisfia túltette magát a nehéz időszakon, és már a családdal együtt otthon erősödhet.

– Minden rendben van, hála istennek. Szerencsére nem kell állandóan orvosokhoz járni vele, nemrég ugyan volt egy vérvétele, de az is csak azért, hogy megnézzék, szüksége van-e még pluszvasra. Eddig ez így volt, de már rendben vannak az értékei. Most már csak fejlesztőórákra, tornára kell járnia – mesélte Erdei, aki elsősorban párjára támaszkodhat. – Az persze már könnyebbség egy kicsit, hogy Gréti ovis nagylány lett. Annyira jó látni, hogy ő is milyen szépen fejlődik, és hogy találja meg a társa­ságát – árulta el Erdei, utalva arra, hogy a három­éves kislány is koraszülöttként jött világra.

– Persze az éjjelek nem mindig egyszerűek, mert Viktor fiam hol németül, hol magyarul, de beszél álmában. Néha felébredek rá, mert a nyitott ajtón keresztül hallom. Vilmoska pedig, akinek a kiságya bent van velünk a szobában, állandóan nyöszörög éjjel, néha több órán keresztül, mintha mesélne valamit – mondta Erdei, aki nagyon örül, hogy az alváshiány az egyetlen „probléma”, amelyről be tud számolni, hiszen gyermekeivel végre minden rendben van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.