Agydaganat vitte el Surdát

Agydaganat vitte el Surdát

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 12. 12:00
Az elmúlt hónapokban már szeretteit sem ismerte fel milliók Surdája, Ljubisa Samardzic, akit a belgrádi hematológiai intézetben ért a halál.
H. G.

A Forró szél sorozatból ismert szerb színészlegendát agydaganat vitte el. Tavaly decemberben még műtéttel próbálták megmenteni az életét, de a daganat áttétes lett, és hiába küzdöttek érte az orvosok. Utolsó hónapjai alatt teljesen leépült, a környezetéről már alig vett tudomást. Március 30-án, a 64. belgrádi rövid- és dokumentumfilm-fesztivál megnyitóján lépett utoljára a közönség elé „Surda”. Rajongói könnyes szemmel búcsúztak tőle, tudták, hogy nem látják többé. 

– Eleinte a családja ápolta, hosszú ideig volt otthon – mondta az In Serbia Todaynek egy kórházi alkalmazott. – De utána bevitték a kórházba. Sokat szenvedett, életének utolsó napjait a belgrádi hematológiai intézetben töltötte. Az utolsó időben már nagyon rossz állapotban volt, nem ismert meg senkit.

Világsztár

Ljubisa Samardzic 1936-ban született Szkopjéban, szénbányász családba. Először jogi tanulmányokba fogott, csak később fordult a színjátszás felé. 1961-ben debütált a vásznon, és gyorsan sztárrá vált. Pályafutása során összesen 150 filmben és színdarabban játszott. 1967-ben Arany Oroszlán díjat kapott, de otthon és a világ más részein is leginkább a Forró szél Surdájaként ismerte mindenki. A 90-es évek óta rendezett is. Díjait és elismeréseit 2014-ben hazája filmarchívumának adományozta.

A színésznek Surda szerepe hozta meg a nemzetközi ismertséget, a sorozatbeli figuráját milliók zárták a szívükbe, ahogy fura kalapjában folyton alacsony vérnyomására panaszkodik. Magyarországon is százezrek idézték sorozatbeli szavait, mondatait. Magyar hangja Helyey László volt, az Új Színház színművésze három és fél éve hunyt el. A sorozat főcímzenéje, az A sad adio nagy sláger lett, nem volt olyan házibuli, ahol ne játszották volna le. A belgrádi rövidfilmfesztiválon mutatták be utolsó, Panta rei című filmjét, melyben igazából saját magát játssza. A színész a Forró szélben egy csetlő-botló fiatalembert alakított, a Panta reiben pedig időskori énjét játssza, és szomorú monológban búcsúzik az élettől.

Firga bácsi megmondja...

Firga bácsi: Aki nem dolgozik, berozsdásodik.
Surda: A vérnyomásom meg ingadozik. A vérképemről jobb nem beszélni. A vizeletemben mindig kimutatnak három-, négyféle bacilust, legalább… De a legrosszabb éjszaka. Sokáig nem tudok elaludni, folyton olyan kristályok ugrálnak a szemem előtt. Nem lehet ebből valami?
Firga bácsi: Ez azt jelenti kedves Surda, hogy meg kell nősülnöd.
Surda: Nősülnöm? Miért?
Firga bácsi: Hogy mindezt a feleségednek meséld.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.