Egy véresen romantikus történet, a Drakulics elvtárs című vámpírsztori vérszívó szívtiprójaként lesz látható a mozikban Nagy Zsolt a hetvenes évek Kádár-korszakának Magyarországán, ezzel hivatalosan is ő a második magyar férfi, aki vámpírt alakít a filmvásznon a magyar filmtörténet során.
– A romantikus komédia kém- és vámpírfilmes elemeket vegyít, és olyan fénytörésben mutatja be a Kádár-kort, amilyenben még soha nem láttuk – vallják az alkotók.
Az Isteni műszak című nagyjátékfilm sztárja egy olyan vámpírt alakít majd, aki Nyugatról látogat haza a szocialista Magyarországra, ahol rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül. A titkosszolgálati megfigyelés során szerelem bontakozik ki közte és a beszervezésével megbízott fiatal elvtársnő között. Nagy Zsoltot telefonon sikerült elérnünk, ám sajnos egyelőre nem oszthat meg semmiféle információt a filmmel kapcsolatban, aminek a forgatása októberben kezdődik, és a tervek szerint jövő ősszel kerül majd a mozikba.
A Filmalap filmszakmai döntőbizottsága 449 millió forint támogatást szavazott meg az Isteni műszak című mozi elsőfilmes rendezőjeként feltűnt Bodzsár Márk következő mozifilmjének gyártására, ami több mint a duplája annak, amit a 2012-ben forgatott filmje kapott, ami a hazai siker mellett elnyerte a zsűri különdíját a VI. CinÉast Filmfesztiválon, Luxemburgban.
Lugosi Béla (eredeti nevén Blaskó Béla Ferenc Dezső) a harmincas évek hollywoodi sztárja, aki Drakula, a vámpír filmbeli alakításának köszönhetően a klasszikus horrorfilmek sztárjaként lett világhírű. Elismertségét jelzi, hogy Lugosi egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán. Az 1882-ben, a magyarországi Lugoson született színművész 1956-ban, 73 éves korában, Amerikában, a Kalifornia állambeli Los Angelesben hunyt el.
Vámpíros történetet forgatni manapság gyakorlatilag biztosíték a sikerre, elég csak az elmúlt évek egyik legnagyobb bevételét hozó Alkonyat-sorozatra gondolnunk, amelyben egy amerikai kisvárosban feltűnést kerülve élő, vegetáriánus vámpírcsalád egyik sarja szeret bele a helyi rendőrfőnök lányába. Edward és Bella szerelme több millió nézőt vonzott a moziba, de tévében is nagy siker, a Buffy, a vámpírok réme, a True Blood vagy a Vámpírnaplók Magyarországon is hódított.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.