Charlie nagyon élt hétfőn este, mást sem lehetett hallani a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad közönségének soraiból, mint hogy: nézd az öreget, mennyire élvezi a bulit, hogy van ennyi energiája még mindig? A nézők jól látták, Horváth Charlie tényleg elemében volt. Persze a Generál tagjai, Novai Gábor, Várkonyi Mátyás és Karácsony János sem lógatta a lábát ezen az estén, olyan örömzenéléssel örvendeztették meg a nagyérdeműt, hogy még napok múlva is erről beszél majd mindenki a Balaton partján.
Két éve élesztették újra az ikonikus Generál együttest az alapító tagok, azóta is sokan megkérdezik tőlük, miért tartották fontosnak 2015-ben, hogy az évtizedekkel ezelőtt elaltatott sikerzenekart ezzel a sosem látott összeállítással összetrombitálják.
– A második turnénkat nyomjuk ezzel a felállással, de még mindig nem végleges a csapat, folyamatosan bővülünk, egy-egy bulira átrendeződünk – mondja a Borsnak Novai Gábor, a Generál alapító tagja.
– Tavaly tizenkét buli volt csarnokokban, nagyobb helyeken, és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nagy sikerünk volt mindenhol. Ez nyilván köszönhető a régi nagyoknak, Charlie-nak, Karácsonynak, de nagyon nagy részben a fiataloknak is mögöttünk, akik új színt hoztak a zenekarba – magyarázza a zenész majd így folytatja: – A mostani felállás nagyon jól működik, de emellett is folyamatosan dolgozunk azon, hogy újabb régi arcokat hívjunk meg egy-egy koncert idejére. A régi tagjaink közül mindenki szívesen jön egyébként, és én nagyon szeretném, ha egyszer elérnénk, hogy az alapfelállású Generál álljon majd a színpadon. Köztük Révész Sándor is, akivel kiváló kapcsolatot ápolunk, a különböző elfoglaltságaink miatt alakult úgy, hogy régóta nem zenélünk együtt.
A Generál együttes egyik különlegessége, hogy apa és fia együtt zenél. Novai Gábor fia, szintén Gábor, a Mörk zenekarral kíséri a „nagy öregeket”. A zenekarhoz közel állók azt mondják, a fiataloknak nagy megtiszteltetés ez a lehetőség, éppen ezért alázattal és óriási lelkesedéssel muzsikálnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.