Gáspár Győző túlsúlyos időszakában szinte minden létező diétát és fogyasztószert kipróbált, hogy megszabaduljon a pluszkilóktól. Ám valószínű, egyik módszer sem volt olyan hatékony segítség a zsírégetésben, mint az adóhatóság nyomozása miatt való idegeskedés.
– Ami körülöttem folyik, azt ép elméjű ember nem bírná ki. Három hónap alatt 15 kiló ment le rólam. De nem azért, mert fogyókúráztam, hanem azért, mert nem bírok enni – fakadt ki Gáspár Győző. Legnehezebben azt viseli, hogy amióta a NAV adócsalás gyanújával vizsgálódik a családjuknál, azóta sok ismerős, barát meg néhány közeli rokon is elfordult tőlük. Sőt állítólag még olyan emberek is, akiknek korábban pénzt adott kölcsön.
– Most derült ki számomra istenigazából, hogy azok az emberek, akik körülöttem voltak, mára mind leléptek. Azok csak azt a Győzit szerették, aki a tévében mutatta önmagát. Amikor meg itt a baj, akkor mindegyik eltűnik – méltatlankodott a szebb napokat látott showman, akinek a családja jelenti a legnagyobb támaszt ezekben a nehéz időkben. Feleségével épp a napokban ünnepelték 24 házassági évfordulójukat.
– Ha Bea nem lenne az életemben, akkor egy nulla lennék. Ő az, aki most lelket önt belém. Ő az, aki támogat. Ő az, aki mellettem van. Ő az, aki nem hagy hülyeséget csinálni, és ő az, aki szeret engem tiszta szívből – vallotta be Gáspár Győző. A Story Extra felvételén megjegyezte, hogy mindkét lánya szintén jelentős súlytól szabadult meg. Kisebbik lánya, Virág 14 kilót, míg Evelin 20 kilót fogyott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.