A tiltás ellenére is épül az Oszter-tó

A tiltás ellenére is épül az Oszter-tó

halastó
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 18. 05:30
<p>Oszter és tórendszere soha nem látott indulatokat gerjesztett Diósjenőn, a helyiek aláírást gyűjtöttek a színész ellen. A rendőrség is foglalkozik az üggyel.</p>
kbv

Egyre dühösebbek a diósjenőiek Oszter Sándor épülő tó­rendszere miatt, amivel – mint mondják – veszélybe került a halastavuk és az azt tápláló patak. Szerda este száznál is többen gyűltek össze, hogy aláírjanak egy petíciót, amit a polgármesterüknek juttattak el, s amiben arra kérik a település első emberét, azonnal cselekedjen. Többen – Oszter szomszédai – már az életü­ket is féltik, attól tartanak, hogy a Jenei-patakra – gyanújuk szerint illegálisan – épült tavak áradáskor elöntik a házukat.

A rendkívüli falunapra meghívták a színészt is, ám  ő nem jött ki a birtokáról. A rossznyelvek szerint az építkezést kellett felügyelnie, hiszen az annak ellenére is folyik, hogy az önkormányzat egyszer már elrendelte a leállítását.

– Hétvégére elmentek a munkagépek, de hétfőn visszajöttek. Büntetőfeljelentést tettünk, és kértük az összes szakhatóság vizsgálatát. A rendőrségtől azt a választ kaptuk, foglalkoznak az üggyel – mondta a falunapon az összegyűltek megnyugtatására a helyi horgászegyesület elnöke, Bottlik István, aki többször utalt rá: a rendezvényre meghívta az érintettet is, ám annak ellenére, hogy egyszer megígérte, nem jött el.

– Nekem azt mondta Oszter Sándor, nem is a patakból tölti fel a medreket, hanem a saját kútjából, pedig ezt sem tehetné meg. Amikor rákérdeztem, hogy miért épült egy ötméteres gát, ami még az építési terveken és engedélyeken sem szerepel, azt felelte, az csak útnak kell a házához – folytatta dühösen az elnök.

Oszter Sándor július közepén kezdett tóépítésbe a birtokán. Ezt úgy tehette meg, hogy még 2000-ben az önkormányzat egy határozatban a Jenei-patak egy szakaszát árokká minősítette, így az eladhatóvá vált Oszter részére az erdővel együtt. Kerestük a színészt, ám nem vette fel a telefonját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.