Somló özvegye: végleg elengedtem Tamást

Somló özvegye: végleg elengedtem Tamást

búcsúztatás
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 20. 05:00
Gyöngyvér ugyanolyan megtörten állt szerelme sírjánál tegnap délután, mint egy évvel ezelőtt, amikor a legendás zenészt eltemette. Hiába telnek a hónapok, a fájdalom nem enyhül.
Földvári Zsófi

A zenész halála után egy évvel, napra pontosan a 70. születésnapján készült el az a síremlék, amit a család tervei szerint készítettek el a mesterek. A márvány emlékművet szerda délután megannyi híresség, köztük Presser Gábor, Charlie, Tóth Vera, Hegedűs D. Géza, a család és a közvetlen barátok állták körül. Így köszöntötték Somló Tamást a 70. születésnapján.

A zenész özvegye, Gyöngyvér, Tamás kedvenc kutyáját is magával hozta. Az eb olyan felszabadultan szaladgált a  sírhantok közt, mintha azt érezné, hogy a gazdája még mindig vele van.

– Még sosem álmodtam Tamással – válaszol megtörten Gyöngyvér a Bors kérdésére, majd így folytatja: – Pedig próbáltam már. De valahogy úgy érzem, hogy annak is oka van, hogy Tamás nem „látogat vissza”, hiszen elengedtük őt. Az emberek a ragaszkodásukkal hajlamosak magukhoz láncolni a szeretteiket, de nálunk nincs erről szó. Tamás a lehető legjobb helyen van, ő valószínűleg reinkarnálódni sem fog, hiszen tökéletes volt – mondta lapunknak könnyek közt az özvegy, aki hozzátette: – Hiába telt el egy év, nem lett az itt maradottak lelke egy cseppet sem könnyebb. Még ma is ugyan úgy fáj az elvesztése, mint azon a napon.

A gyászoló barátok a búcsúztató után nem váltak el, hosszasan beszélgettek még. 

Milliók hallgatják

Számtalan válogatás látott már napvilágot Somló Tamás dalaiból: kinek ez, kinek az a dal tetszik jobban. A You­Tube vidómegosztón közel kétmilliós megtekintéssel az Indulni kell szerzeménye vezet, szomorú apropó, hogy a legtöbben ezt éppen Somló halála idején hallgatták. A Gondolsz-e rám? című dalt is majdnem ugyanennyien figyelték a videómegosztón, s az Olyan szépek voltunk is majdnem másfél milliós kattintást ért el. Vannak viszont dalok, melyek számtalan variációban, egyéni videoklipekkel ellátva kerültek fel a világhálóra, ilyen például a Vallomás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.