Diana értett hozzá, hogyan zabolázza meg a fiait, és ehhez nem feltétlenül kellett szigort alkalmaznia. A hercegnőről készült, Édesanyánk, Diana: Az élete és öröksége című új dokumentumfilmben Vilmos herceg élete egyik legemlékezetesebb pillanatát idézte fel. Ez természetesen Dianához – és három szupermodellhez – kötődik.
– Édesanyám megszervezte, hogy amikor hazaérek az iskolából, a lépcső tetején várjon Cindy Crawford, Christy Turlington és Naomi Campbell. Egy 12 éves srác voltam, akinek a szobája falán őket ábrázoló poszterek lógtak – elevenítette fel az emléket Vilmos. Az akkor pályájuk csúcsán lévő huszonéves szexikonok a tini Vilmos ajkára fagyasztották a szót. – Elpirultam, és azt sem igazán tudtam, mit mondjak. Olyan zavarban voltam, hogy kis híján leestem a lépcsőről. Egész életemen át elkísér ez a vicces, de kissé kínos emlék.
A történetre Vilmos öccse, Harry rákontrázott, elmondta, Diana anyaként is egy nagy, csintalan gyerek maradt. Amikor kiment a focimeccseikre, és a fiúk odaszaladtak hozzá kezdés előtt, Diana rendszeresen édességet csempészett a tornazoknijukba, amit nekik aztán a pólójuk alatt dugdosva kellett visszavinniük az öltözőbe.
– Édesanyám egyik kedvenc mondása az volt: légy annyira csintalan, amennyire csak tudsz, de vigyázz, hogy ne kapjanak rajta – idézte mamáját Harry. – Mindig kihasználta a pillanatokat, amikor csak anya lehetett, és nem hercegnő. Mindent megtett, hogy a reflektorfény ellenére normális életünk legyen. Elvitt szendvicsezni, vagy moziba mentünk, szelve az országutat a BMW-jével, miközben Enya számait hallgattuk – nosztalgiázott Diana kisebbik, immár 32 éves fia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.