Erdei Zsolt hazavitte kisfiát, pedig az orvosok még bent tartották volna

Erdei Zsolt hazavitte kisfiát, pedig az orvosok még bent tartották volna

fiú
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 14. 11:55
Bors

Erdei Zsolt a Riposttal osztotta meg a nagy hírt, amely szerint a család ismét együtt van otthon, hétfőn ugyanis hazavihette újszülött kisfiát. Vilmos koraszülöttként jött világra, azonnal az intenzívre került, ahonnan később kiengedték, de a kórházat még nem hagyhatta el. Az ökölvívószövetség első embere később elárulta, hogy gyermekét emésztési gondok miatt nem viheti haza.

Azonban hétfőtől teljes a létszám otthon, Erdei ugyanis hazavitte kisfiát.

"Nehéz időszakon vagyunk túl, de végre fellélegezhetünk. Réka mindvégig a kórházban volt Vilmoskával, nagyon aggódott érte. Néha már a tekintetemmel kértem elnézést az orvosoktól, amiért a párom állandóan kérdésekkel bombázta őket. Persze én is nagyon aggódtam a fiamért, de bevallom, ösztönösen éreztem, hogy nem lehet vele nagy baj" - mondta Erdei, aki azt sem tagadta, hogy az orvosok még néhány napig a kórházban tartották volna Vilmost, ám ő úgy döntött, egy hónap után hazaviszi a kisfiút.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.