Elhunyt Schubert Éva

Elhunyt Schubert Éva

elhunyt
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 11. 19:02
Bors

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala sajtóközleményben tudatta, hogy elhunyt Schubert Éva színésznő.

„A kiváló magyar színművésznő, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa több évtizedes kiemelkedő színészi munkásságáért, a színpadon és filmvásznon nyújtott felejthetetlen alakításáért, a fővárosi színházakban folytatott több évtizedes színészi pályája elismeréséül kapta meg 2008-ban a Budapest díszpolgára elismerést. A Főváros és a magam nevében őszinte részvétemet fejezem ki a családnak. Schubert Évát a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti” – írták a közleményben.

1949-ben kitüntetéssel érettségizett le, de nem vették fel az egyetemre, mert apácáknál nevelkedett. Gyors- és gépírást tanult, majd gépírónőként helyezkedett el.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát esti tagozaton végezte el, 1955-ben szerzett diplomát. A Vidám Színpad, majd a Vígszínház társulatának tagja volt 1957-1988 között ekkor a játékszínhez szerződött, 2004-ben egy évadot pedig a soproni Petőfi Színháznál játszott. Vendégszerepelt többek között a a berlini Theater des Ostensben, Karinthy Színházban, a Budaörsi Játékszínben, az IBS színpadon és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is.

Rendezett, illetve oktatott is, a Zeneművészeti Főiskolán, valamint Gór Nagy Mária színitanodájában.

2011-ben csontritkulása miatt kerekesszékbe kényszerült, több műtéten is átesett.

Cikkünket frissítjük.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.