Cicciolina orgián dedikál

Cicciolina orgián dedikál

Cicciolina
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 06. 12:00
O. Zs.

Potom negyvenhétezer forintért bárki csatlakozhat vasárnap este ahhoz a csoportos orgiához, amit Cicciolina arcával reklámoz a római Assosex szvingerklub.

A hirdetés azonban csalóka. A luxuskörülményeket és -szolgáltatásokat ígérő párcserés szexpartin ugyan valóban részt vesz hazánk legelső pornó­sztárja, viszont semmilyen pikáns mókában nem vesz részt. Sőt még a textil is rajta marad.

– Szó sincs arról, hogy én szexelnék itt majd bárkivel is. Azt majd a vendégek külön szobákban csinálják egymással – szögezte le rögtön az elején Cicciolina. – Egyórás hakniról van szó csupán, ahol aláírásokat osztogatok, és beszélgetek a résztvevőkkel. Bár szoktam fellépéseket vállalni diszkókban, vagy különböző éjszakai bárokban, de ott inkább nagyon átlátszó, szép, szexi ruhákban énekelek, táncolok, dumcsizok a vendégekkel, szelfizünk, dedikálom a poszte­reimet. Ahol van rá igény, ott top-lesstáncot is lejtek, vagyis megmutatom a cicimet, miközben erotikusan táncolok. Ilyen jellegű felkérésem még nem volt korábban soha. Elsőre nem is mondtam rá igent, de mivel úgyis kevés szereplési lehetőség van ilyenkor a nyári időszakban, ezért bevállaltam – magyarázta Husika.

Az idén 65 éves pornódíva több évtizedes felnőttfilmes karrierrel a háta mögött meglepő módon nem rajong a csoportos szexért.

– Az erotika egy csodálatos és érdekes dolog, de ez a része számomra mindig is kimaradt. Pornó­sztárként sem vállaltam tömeges jeleneteket – tette hozzá Husika.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.