Celeb

Virágeső hullt Bangó Margitra

DA

Létrehozva: 2017.06.17.

Száz szál vörös rózsával állított be egy futár Bangó Margithoz. Az unokája rögtön az énekesnő elé állt: valljon színt, ki a lovagja!

Bangó Margit szerint ilyen virágcsokor csak a mesében létezik. Amióta megkapta a száz szál rózsát, csak ül mellette, és gyönyörködik. Az énekesnő nem hitt a szemének, amikor a kapuban meglátta, elképzelni sem tudta, kitől és miért kapta élete legnagyobb rózsacsokrát, amely most egy hatalmas fazékban tündököl.

– Szoktam kapni virágot, de ekkora csokornak még nem örülhettem. Épp néztem a tévében a kedvenc sorozatomat, amikor csöngettek. Komolyan mondom, még a lélegzetem is elállt. Az hagyján, hogy én nem bírtam el, de még az ajtón is alig tudtuk átpasszírozni! Ötletem sem volt, hogy kitől kaphattam. Az unokám mondta is, hogy mama, most be kell vallanod, ki ez a lovag! – büszkélkedett a Borsnak Bangó Margit.

Amikor kiderült, ki halmozta el virággal, még jobban megdöbbent: egy kislánytól és annak szüleitől, akikkel még soha nem találkozott.

– Olyan felemelő érzés, hogy ennyire szeretnek! Teljesen elérzékenyültem. Külföldön él ez a család, de hétvégén itthon lesz, és egy összejövetelén én leszek a meglepetésvendég. A kislány nagymamája híres operaénekes-nő volt, ismertük egymást, nemrég halt meg. A kicsilány tudja, hogy milyen vagyok, hogy a család a mindenem, ezért mondtam is neki, hogy unokámmá fogadom, noha tudom, hogy a nagyiját nem pótolhatja senki – mesélte Margit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965312
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965312
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap