Celeb

Tejszínhabos epres „kolbász” reggelire: Pumped Gabot szájjal kényezteti Ági 

Bors

Létrehozva: 2017.06.11.

Hogy Ági ne hálálná meg születésnapi disznóvágását és az ajándékként kapott velencei utat, azt nem mondhatnánk. Nagyon úgy fest ugyanis, hogy ahol csak tud, kedvére tesz szerelmének, Pumped Gabonak, aki szintén próbál Áginak kedveskedni. Például úgy, hogy beköti a szemét, és tejszínhabbal lefújt gyümölcsökkel eteti. Persze, ahogy az tőle várható, főfogásként már nem valamilyen édességet, hanem a szintén habbal lefújt férfiasságát kínálja fel a fitneszmodellnek, aki örömmel rágódik el ezen a falaton is.

A két szerelmes aztán a velencei romantikus kiruccanáson is egymásnak esett – vagyis pontosabban Ági Gabonak. Itt éppen csak a forgatókönyv volt más, a végeredmény ugyanaz: Gabo pénisze Ági szájában kötött ki. A pikáns videó külön érdekessége, hogy míg az előzőt maguk a szerelmesek rögzítették, addig ezt a velük tartó forgatócsoport… Mondjuk ez leginkább csak magát a kamerást zavarhatta, Gaboék láthatóan akkor is jól szórakoznak együtt, ha valaki figyeli és felveszi őket. Hogy mi lett az akciódús jelenetek vége, az hétfőn este az RTL Spike-on kiderül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729229_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes választ adott az orosz külügyminiszter a szemtelenkedő német újságírónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22496_resized.jpg?avcount=1701539110
origo.hu

Tóth Vera mindent elmondott a húga válásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727637_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény döntés: elhagyja az országot Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730639_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Elnyerte a legjobb film díját Torontóban a Semmelweis

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727061_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezt művelte az arcával Vajna Tímea, rá se lehet ismerni – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729051_auto_resized.jpg
vg.hu

Ítéletidő Németországban - Lezárták a müncheni repülőteret, a vonatok sem közlekednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729931_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már karácsonyi a hangulat Svédország havas mesevárosában - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730045_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Könyörögtem az orvosoknak, hogy segítsenek" – elhajtották a dokik az agydaganatos kislány anyukáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701539110
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701539110
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/9KIkFeV-7uEgy55ccObS0YbJ54E8KU33N9Rz6q-qOW4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1Y2M3YWM0YTQxNzQxNWNhZWFiNDg1MDFjOTY1NDcx.jpg
Díva

Szaloncukor, Disney-hercegnő, szexi díva: íme Ördög Nóra legjobb szettjei a Dancing with the Starsból – galéria

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/PGUYsJFbbGhx3Is_zEqVh-4I-Q5Cc_rMsJCbd-qn1XY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlZTA4ZDUyNWEzMTQ5YTliNWY5MWExMTkzNjE5MzE1.jpg
Búcsú

Ilyen volt Galambos Erzsi temetése, könnyek közt búcsúztatták a színészlegendát – galéria