A hot! magazin csütörtöki számában interjút közöl Szabó Győzővel. A színművész őszintén beszél múltjáról, gyerekeiről, étterméről és párkapcsolatáról is.
Szabó Győző remek formában van, elmondása szerint tudatosan figyel a külsejére, a mindennapi rutin része a sport. A Valami Amerika sztárja odafigyel a külsejére, ám mindig a saját döntése volt, hogy éppen mennyi energiát fordított rá. Most arra ügyel, hogy megőrizze a formáját, és tisztességesen öregedjen meg.
Nem tagadja, hogy ugyanakkor nem akar szakítani az esti italozással, úgy érzi, hogy a kemény hajtás közepette megérdemel esténkét egy pohár bort vagy sört. Gyermekei nevelése kapcsán maximálisan elégedett, fiát naponta hozza-viszi az oviba, míg lánya az éttermében dolgozik. Utóbbi kapcsán Szabó nem tagadja, hogy nem akarta felhasználni ismertségét, azt akarta, hogy vállalkozása megállja a helyét.
Magánéletét csak babonából nem tartja száznak, ahogy a színész fogalmaz 99. Elismeri, hogy párjának, Rezes Juditnak nagyon sokat köszönhet. Tizenkilenc éve vannak együtt, és bizony sokszor volt szükség párja megbocsátására. A kérdésre, hogy hűtlen volt-e az idők folyamán, Szabó a következőket válaszolta.
"Igyekeztem nem átlépni egy határt. Nem teljesen voltam hűséges, de ezt vállalom. Voltak ezen a téren problémák, amelyeket végül orvosoltunk" - mondta a művész, aki hálás, amiért sikerült együtt tartani kapcsolatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.