Szabó Dóra: Egyre nehezebben ismerkedem

Szabó Dóra: Egyre nehezebben ismerkedem

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 03. 11:00
<p>Elvált, de hisz a házasság intézményében Szabó Dóra, a Mokka műsorvezetője. Pedig amióta a 29 éves modell szakított férjével, nem találja a párját.</p>
D. A.

Szabó Dóra úgy érzi, nincs könnyű dolga, és a férfiakat sem irigyli. 

– Amikor hu­szonkét éve­sen összejöttem a férjemmel, még simulékonyabb voltam a ko­rom­ból adó­dóan. Az­tán amikor kifejlődik az ember személyisége, és megismeri ön­magát, felnő, rájön, hogy mire van szüksége és mire nem. A volt párom kilenc évvel volt idősebb nálam. Öt évig voltunk együtt. Kudarcként éltem meg a válást, mert úgy mentem férjhez, hogy nem válok el. Meggyászoltam an­nak ellenére, hogy szépen szakítottunk. Neki már van családja, amit örömmel látok, az én idôm még nem jött el, de ezzel sincs semmi baj – árulta el a Borsnak Dóra, aki nem akar ágról ágra szállni, komoly kapcsolatra vá­gyik.

– Egyre nehezebben nyitok és egyre nehezebben ismerkedem. Most az első a Mokka, és persze az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy műsorvezetőként már szélesebb kör kíváncsi rám. Nem feltétlenül a belső értékeim miatt. Amióta mokkázom, nehéz eldönteni, miért akarnak megkörnyékezni. A válásom óta voltak próbálkozásaim, de már nagyon hamar le tudom szűrni, hogy a férfi milyen szándékkal közeledik, és milyen lehetőségek vannak a dologban, így a döntés is könnyebb.

– Az emberek azt hiszik, előny a szépség, de gyakran inkább ijesztő, ahogyan a határozottságom is. És bár ma sajnos gyakori dolog a válás, de ez sem az előnyeim közé tartozik… Azt tapasztalom, hogy félnek tő­lem a férfiak, ritkán mernek megközelíteni, pedig nem harapok. Bár, ha jobban belegondolok, talán nem is baj, ha egy kicsit ne­hezebben közelítenek meg. Ebben van a kihívás – nevetett Dóra.

A TV2 tette sztárrá

A 29 éves barna szépség az ismertséget a TV2-nek köszönheti, itt láthatták a nézők, ahogy szépségkirálynővé koronázták 2011-ben. A Szépségkirálynő című műsorban elnyerte a Miss Earth Hungary címet. Nem sokkal később kisebb szerepet kapott a Jóban Rosszban sorozatban, majd közös céget alapított Vajna Tímeával, hogy menedzseljék Vajnáné szépségversenyén, a Miss Universe Hungaryn részt vevő lányokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.