A barátok tíz év után sem feledkeztek meg Kaszás Attiláról, aki tragikus hirtelenséggel távozott. A művész 2007 tavaszán a Nemzeti Színházban lett rosszul, agyvérzést kapott. Hiába jött az orvosi segítség, és hiába végeztek rajta műtétet, Attila 48 éves korában örökre lehunyta a szemét.
A tíz esztendővel ezelőtti tragédia a mai napig megérint minden színház- és filmszerető embert.
A Jászai Mari-díjas színész 2002-ben létrehozott egy falumúzeumot Zsigárdon, az édesanyja szülőházában, a házat a településnek ajándékozva. Ebben a házban a mai napig látható egy állandó kiállítás fotókból, színházi kellékekből és jelmezekből. A múzeum fenntartása közösségi erőből történik, ezért is volt fontos, hogy Kaszás halálának tizedik évfordulójára a színész barátai június 23-án egy emlékestet szerveztek. Fellépett – többek között – Keresztes Ildikó, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Kálloy-Molnár Péter, Ákos, Boros Misi, Szarka Gyula és Szarka Tamás. Összesen 24 művész vállalta, hogy részt vesz a szabadtéri emléknapon.
– Az est Attila emlékére és tiszteletére szerveződött, de a belépőjegyekből származó bevételt a Kaszás Attila-emlékház állagának és értékének megóvására ajánlottuk fel – mondta barátja, Kiss László, az est egyik szervezője, aki annak a Pro Traditione Zsigárd polgári társulásnak a vezetője, amelyet még a színésszel közösen alapítottak.
– Attila a barátom volt, pályatársam, egy kiemelkedő tehetségű színész. Boldogsággal töltött el, hogy a Vígszínház fiataljai, akiknek nem volt már lehetőségük Attilát személyesen ismerni, elsőre, boldogan mondtak igent a felkérésünkre, és vettek részt a megemlékezésen – meséli Rudolf Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.
Az emlékest csak az egyik állomása a Kaszás Attila-emlékévnek, hiszen novemberben jelenik meg egy könyv a színész életéről, munkásságáról halálának tizedik évfordulója alkalmából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.