Honnan érkezett?
Két hetet töltöttem Los Angelesben. Új dalokon dolgoztam, új lemezem készül, mindenhol kapható lesz, itthon is. Annyira jól sikerült ez a két hét, hogy július közepén visszamegyek. Amikor hazajöttem Amerikából, elutaztunk a párommal, Zsombival kettesben Párizsba. Még Disneylandben is voltunk.
Nem együtt szoktak Amerikába utazni?
Amikor az öcsém, Ben babája született, akkor jött velem New Yorkba, de most mindketten dolgoztunk. A nyolcadik évfordulónkat ünnepeltük, már hozzászoktunk, hogy néha külön legyünk. Ő rajzművész, most készül az első animációs filmje amerikai partnerekkel. Ez azért jó, mert így többet tud majd velem utazni.
Rajong az öccse babájáért?
Nagyon! Ott akartam lenni a születésénél, és ehhez az anyukája, Jessica is ragaszkodott. Kérte, hogy legyek mellette. Mindennap facetime-ozunk vagy Skype-on beszélünk, az a lényeg, hogy lássam a babát. Jönnek haza nyáron, a nagyszülők is szeretnék már a karjukba venni Kait. Bennek volt problémája a rákkal.
Tökéletesen felépült?
Az egészsége szerencsére teljesen rendben van. Bent még soha nem láttam ennyire boldognak. Amikor Viktorral utaztunk New Yorkba, arról beszélgettünk, milyen fura lesz az ikerbátyját – tíz perc van köztük – apaként, gyerekkel a kezében látni. De nem így lett. Benre nem lehetett ráismerni. Nagyon édes volt, az első pillanattól cserélte a baba pelenkáját, etette, altatta. Mintha a vérében lenne, ösztönösen jó apa.
Az a típusú nő, aki ilyenkor azonnal akar magának is?
Egész életemben ilyen voltam. Nagyon szeretnék családot, aztán majd lesz, ahogy lennie kell. Most kemény időszakot élünk, egyelőre nincs tervben a baba.
Nyolc év után milyen a kapcsolata a párjával?
Szorosabb, mint valaha. Minden szempontból. Szépen haladunk egymás mellett, a karrierépítésben is. Simán átlendültünk a kritikus hetedik éven. A pillanatnak élünk.
Sokat dolgozik?
Mozgalmas az életem, sokat lépek fel itthon, Amerikában, Németországban, Londonban. Sokszor koncertezünk Viktorral együtt is, most pénteken, 16-án például Balatonszemesen lépünk fel a Kontakt Színház- és Kertmozi ingyenes nyitóbuliján szimfonikus és saját zenekarral.
Soha nem volt önök közt szakmai féltékenység?
Soha! Én voltam az, aki hajtottam Viktort, hogy zenéljen. Az öcséim a legjobb barátaim.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.